Megkínozták a Huawei csúcskészülékét

2018-ban is tovább folytatják a legjobb telefonok ellenállóságának tesztelését, és ezúttal a Mate 10 Pro került a tesztpadra.

A Huawei phabletje nagyon jól sikerült, és hatalmas népszerűségnek örvend. Nem véletlen tehát, hogy ezt választották ki a “tesztelésre”, ami nem is baj, hiszen legalább képet kapunk a szívósságáról.

A kijelző nagyjából azt hozta, ami elvárható. A karcokkal szemben egy szintig szépen ellenáll, de ha nagyon kemény tárggyal találkozik, akkor nem ússzuk meg. A magas hő sem okoz neki nagy problémát, hiszen 40 másodpercig is kibírja a nyílt tűzet, ám a végén marad egy enyhe kifehéredés. Mivel a Mate 10 Pro OLED kijelzőt használt, ezért ez nem áll helyre teljesen, mint ahogy azt sima LCD panelek teszik.

A burkolat festett, így ez relatív könnyen karcolódhat, érdemes tehát tokban hordani, amennyiben szeretnénk megóvni a festést. Az ujjlenyomat-olvasó műanyag borítást kapott, ezért könnyen karcolódik, de szerencsére ez nem okozott gondot, és minden probléma nélkül sikerült az azonosítás a sérülések ellenére is.

A hajlítás teszten jelesre vizsgázott a mobil, mivel a kijelző sem sérült, és nem történt semmilyen maradandó károsodás a készülékházon sem.

Forrás: Gsmarena

 

Szólj hozzá