Megnyitotta második OLED TV gyárát az LG

Az LG Display bejelentette a világ második OLED TV paneleket gyártó üzemét, amelyről már egy ideje hallani lehetett, és ennek rengeteg pozitív hozománya lehet.

Immáron hivatalos is elrajtolt az LG második OLED TV üzeme, méghozzá a kínai Kanton városában. Ennek beindítása a koronavírus és egyéb nehézségek csúszott kicsit, ám mostanra már teljes kapacitáson üzemel a gyár, ennek köszönhetően pedig megduplázzák az éves legyártott mennyiséget.

Az új gyár természetesen szupermodern lett, hiszen nem kevesebb, mint 4,2 milliárd dollárból építette ezt a cég. Az eljárás a szokásos, miszerint hatalmas paneleket állítanak elő, amelyből utána darabolással készülnek a TV-k. Idén már 48 colos modellt is lehet kapni, a legnagyobb OLED TV pedig továbbra is 77 colos változat.

Az LG elmondása szerint ebből a felhasználók is profitálhatnak majd, hiszen a második gyár beindulása miatt csökkenhet majd a nagyobb méretű OLED TV-k ára. Ennek már éppen ideje, hiszen jelenleg egy 77 colos OLED TV több, mint a kétszeresébe kerül a 65 colos modellnek. Reményeink szerint idővel ez a kisebb méretű TV-k árára is jótékony hatással lesz majd.

A LG egyébként már leállította az LCD panel gyárait, és jelenleg csak az OLED technológiára koncentrál, amelyben piacvezetőnek számít. Jelenleg 19 cég vásárol tőlük, így a Sony, Panasonic és Philips modelljeiben is az általuk gyártott OLED panel található.

Forrás: FlatPanelsHD

Szólj hozzá