Mégsem fogy olyan jól a Galaxy Fold, mint ahogy arról a hírek szóltak

Amikor egy cégen belüli kommunikációban ellentmondás alakul ki, az mindig kellemetlen, és ebbe most éppen a Samsung szaladt bele, ahol a sajtóért felelős szóvivő korrigálta az elnök korábbi nyilatkozatát.

A megjelenése óta folyamatosan érkeztek hírek a Galaxy Fold sikeréről. Ezek minden esetben arról szóltak, hogy a készletek pillanatok alatt elfogytak, és hiány van a termékből. A gond csak az volt, hogy sosem derült ki, hogy hány darab készülék is talált gazdára, és a napokban az a Samsung Electornics elnöke osztotta meg ezt az adatot.

Sohn Young-kwon büszkén újságoltak, hogy több mint 1 millió Galaxy Fold készüléket értékesítettek. A nyilatkozatában azt is kiemelte, hogy ezek szerint az embereknek igenis van igénye a több mint 2000 dolláros árcédulával rendelkező termékre.

Másnap azonban már a Samsung sajtószóvivője magyarázkodhatott a kijelentéssel kapcsolatban. Bár pontos számot nem osztotta meg, ám tagadta, hogy 1 millió Galaxy Fold talált volna gazdára. Állítólag az elnök csak összekeverte az adatokat, és az eredetileg tervezett mennyiségre gondolt.

Kérdéses, hogy valaha is megtudjuk a pontos számokat, hiszen az előállítási nehézségek és a kezdeti problémák sem könnyítették meg a Samsung dolgát, emellett az árcédula is nagyon magas. Az analízisek alapján egyébként nagyjából 400-500 ezer darab ilyen készülék találhat gazdára idén, így nem igazán találkozunk majd bele az utcákon.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá