Megvan, hogy mennyibe kerülhet majd a Samsung Galaxy S20 Fan Edition

Egyre több helyen bukkan fel a készülék, ezáltal pedig szinte minden részlet ismert mostanra, és az egyik szivárogtatónak hála most a potenciális árcédulára is fény derült.

Aki esetleg lemaradt volna róla, a Samsung hamarosan bemutatja majd a Galaxy S20 család új tagját. A mobil a Galaxy S20 Fan Edition névre hallgat majd, és a Galaxy S10 Lite utódjának tekinthető, hiszen az eredeti szériához képest szintén később érkezik, és kedvezőbb árat kap.

Az egyik megbízható szivárogtató tweetelte ki a várható árat, amely 699 dollárnak felel meg. A Galaxy S10 Lite itthon 230 ezer forintba került a megjelenéskor, így kb. most is hasonlóra számíthatunk. Mivel a készülék 4G és 5G képes változatban is piacra kerül, így ez minden bizonnyal a 4G képes változat kezdőára lesz. A bejelentés várhatóan októberben lesz esedékes, így néhány hét múlva már a boltokba is kerülhet az újdonság.

Előzetesen Snapdragon 865-ös chipre lehetett számítani, ám mostanra már biztosra vehető, hogy Európába az Exynos 990-es chippel kerül majd forgalomba. Ez sokaknak kedvét veheti el a vásárlástól, hiszen játékok alatt azért jobban teljesít a Qualcomm chipje, és emiatt rengeteg rajongó orrolt meg a gyártóra.

Ennek ellenére remek készüléknek ígérkezik a Galaxy S20 FE, és a tollat leszámítva akár még a Note 20 alternatívájának is tekinthető. A 6,5 colos kijelző oldalai nem lesznek kerekítve, ráadásul 120 Hz-es képfrissítést kapunk, és ha igazak a pletykák, akkor a kamerarendszert is a Note 20-tól örökli majd.

Forrás: NotebookCheck

Szólj hozzá