Megvan az új Nokiák hazai ára és megjelenési ideje

A Nokia nagyon belehúzott az idei évben, három androidos okostelefont kaptunk, és egy vadonatúj bőrbe bújt legendát, a Nokia 3310-et. A megjelenések pontos időpontjait is tudjuk már, valamint az egyes modellek árai is tisztázódtak.

A forgalmazásért felelős HMD Global információ szerint az új Nokia mobilok 120 országban egyszerre kerülnek majd a polcokra. Ugyan a hivatalos bejelentés szerint a második negyedévben várhatóak a készülékek, azonban egy megbízható információ szerint ez május közepe és június eleje közötti intervallumot takarja.

Egyelőre a – legerősebb versenyző, a – Nokia 6 lesz a középkategóriában, ami egy masszív készülék és hardveresen sem lehet rá panaszunk. Az 5,5 colos Full HD kijelzőjét egy nyolcmagos snapdragon 430 típusú processzor hajtja  4 GB RAM társaságában, az energiaellátásért pedig egy 3000 mAh kapacitású akkumulátor lesz felelős. Az ára megközelítőleg 229€ (kb. 71.000 Ft) lesz.

A Nokia 5 kicsivel gyengébb specifikációkkal 189€ (59.000 Ft) kerül, majd a Nokia 3 következik a sorban a 139€ (kb. 43.000 Ft) árával. Majd árban sereghajtóként jön a felfrissített legenda, a 3310-es modell, a 49€-s (kb 15.000 Ft) bomba árával. Hazai viszonylatban viszont biztosan kicsivel drágábbak lesznek valószínűleg a modellek a magas áfa miatt.

Forrás: NPU

Szólj hozzá