Méretesebb kijelzővel jön a következő Apple Watch Ultra

Egy új Apple Watch Ultra okosóra fog érkezni jövőre, amelynek már méretesebb kijelzője lesz – állítja a DigiTimes legfrissebb jelentése. Az információ egybecseng azzal, amit korábban egy hongkongi IT-elemző, Jeff Pu jósolt a készülék kapcsán.

A jelenlegi Apple Watch Ultra 1,93 hüvelykes képernyővel rendelkezik, a 2024-ben debütáló modell pedig 10 százalékkal nagyobb, vagyis 2,1 colos kijelzővel lesz felszerelve a legfrissebb értesülések értelmében. Így aztán a jövőre érkező okosóra lesz az első Apple Watch, amelynek 50 milliméternél nagyobb tokja lesz.

A készülék kapcsán azt is beszélik, hogy az lesz az első almás óra, amely micro LED technológián alapuló megjelenítőt kap. Örvendetes újítás lesz ez, mivel nagyobb fényerővel, csökkentett energiafogyasztással, nagyobb kontrasztaránnyal bíró panel kerül a viselhető eszközre – a hagyományos OLED megoldásokhoz viszonyítva.

Azt egyelőre nem tudni, hogy idén lesz-e még frissített Apple Watch Ultra verzió, de ezen hírek alapján nem igazán valószínű. Egyébként a micro LED technológia lehetővé teszi majd az Apple számára, hogy az eddigieknél jóval innovatívabb készülékekkel rukkoljanak elő.

Itt most nyugodtan lehet gondolni hajlítható és feltekerhető képernyős iPhone mobilokra, vagy teljesen átlátszó lencsékkel rendelkező kiterjesztett valóság szemüvegekre. Az egyetlen bibi az, hogy a panel jelenleg elég drága, magasak a gyártási költségei, vagyis az Apple-nek kell még egy pár év, amíg teljesen át tud állni erre a fajta technológiára.

Forrás: MacRumors

Szólj hozzá