Most már biztosan megjelennek a Huawei Mate 50 mobilok

Számtalan cikket írtunk már arról, hogy milyen nehéz helyzetbe került az elmúlt években a Huawei, amely egyebek mellett kihatással volt a különböző sorozatok megjelenésére is. Példának okáért tavaly csupán a zászlóshajó P50 készülékek jelentek meg, a Mate 50 telefonok bemutatóját pedig elhalasztották határozatlan ideig. A várakozásnak szerencsére immáron vége, mert a kínai gyártó hivatalosan is bejelentette, hogy szeptember 6 – án végre leleplezik a készülékeket a nagyérdemű előtt.

A bemutató beharangozásához még egy kedvcsináló plakátot is kaptunk, hogy ne legyenek kétségeink a Mate 50 sorozat debütálását illetően. Habár erről a plakát semmit nem árul el, korábbi szóbeszédek szerint legalább 4 okostelefon érkezésére számíthatunk a jeles rendezvényen, az alapmodell mellett lesz egy Mate 50E, egy Pro és egy Mate 50 Porsche Design RS modell is. A bemutatón valószínűleg leleplezik majd az XMage-t is, ami lényegében nem más, mint a kínai gyártó fotós fejlesztéseit végző részlege, amely a Leicával való együttműködés véget érését követő űr betöltésére hívatott. Elviekben egy speciális NPU modult is lelepleznek majd, ez is a fotózást igyekszik majd segíteni.

Az okostelefonok mellett egy táblagép érkezésére is számítani lehet az szeptember 6-ai bemutatón. Ha emlékeztek még júliusban leplezték le a MatePad Pro 11 elnevezésű tabletet, amelynek várhatóan most érkezik majd egy 12,4 hüvelykes kijelzővel felszerelt kiadása is. Sokféle pletyka kering azzal kapcsolatban, hogy milyen hardver hajtja majd a telefonokat és ezt a bizonyos táblagépet, de abban szinte biztosak lehetünk, hogy egyik sem fogja támogatni az 5G hálózatokat, a még mindig érvényben lévő kereskedelmi tiltások miatt. Mondjuk a mobilok esetében a kínai gyártó egy igencsak ravasz módszerhez folyamodott, egy külsős partner segítségével készített egy olyan tokot, amely a készülék képességeihez hozzáadja az 5G támogatást.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá