Mostantól feketében és nagyobb tárhellyel is kapható az Xbox Series S

A Microsoft vadonatúj változatot jelentett be az olcsóbb Xbox Series S konzolból. Az új kiadás belsejében immáron 1 TB háttértár található, ami kétszerese az eredeti modell 512 GB-os tárhelyének. Emellett az új típus teljesen fekete színben pompázik és jár mellé egy azonos színű kontroller is, így az újdonságot könnyedén meg tudjuk majd különböztetni az 512 GB-os változattól, amit kizárólag fehérben lehetett beszerezni.

Az új kiadás 349 dolláros áron indul, ami 50 dollárral több, mint amennyibe az 512 GB-os modell kerül. A konzol forgalmazása szeptember 1-én indul. Szintén jó hír, hogy mostantól az Xbox current gen változataihoz olcsóbban tudunk extra tárhelyet vásárolni.

A Western Digital nemrég kezdte el értékesíteni saját tárhely bővítő moduljait, az 512 GB-os változat ára 80, az 1 TB-os kiszerelés pedig 150 dollárról indul. Ugyanezeket a típusokat a Seagate is kínálja, 90 és 150 dolláros áron. Korábban az 1 TB-os Seagate meghajtó volt az egyetlen alternatíva, ami eléggé brutális, 220 dolláros áron volt kapható. Örülhetünk, hogy ennek az áldatlan állapotnak végre vége.

A nagyobb tárhelyű Series S kiadás mellett az Xbox új kontrollert és fejhallgatót is kap. Ezeket a Bethesda hamarosan megjelenő Starfield című nyílt világú akció-RPG-jéhez tervezték. Az új kontroller fehér és szürke színekben pompázik, piros kiemelésekkel. Az iránygombok arany színt kapnak, a vállgombok pedig átlátszóak.

A kontroller mellett a fejhallgató is fehér kialakítást kapott, piros fejpánttal és arany díszítésekkel. A kontrollert 80 dolláros áron fogják forgalmazni, a fejhallgatót pedig 130 dollárért vesztegetik majd. A magyar árakat egyelőre nem ismerjük, de a készülékek értékesítése elviekben már megkezdődött.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá