Nagyobb OLED képernyővel jöhet a Nintendo Switch Pro

Sokáig azt gondolták, hogy az okostelefonok majd örökre nyugdíjba küldik a kézikonzolokat, és bár voltak gépek, amik valóban eltűntek a piacról, azért van egy kis masina, ami nem csak fennmaradt, de debütálása óta sikert sikerre halmoz. A Nintendo Switch-ről beszélünk, ami a bennfentesek szerint hamarosan, vagyis még az idén egy frissített változatot kaphat, nagyobb organikus kijelzővel, illetve azzal a képességgel, hogy dokkolva 4K felbontásban futtassa a játékokat. 

A Bloomberg értesülései szerint a Nintendo még az idén piacra dobja a Switch új generációját, ami ha igazak az értesüléseik a Switch Pro nevet fogja kapni. A hibrid konzol 7 hüvelykes OLED kijelzőre cserélheti a jelenlegi LCD panelt, illetve a hardvere képes lesz arra is, hogy 4K felbontásban jelenítse meg a játékokat, bár erre vélhetően csak dokkolt állapotban kerül majd sor. A specifikációk egyelőre nem ismertek, de a Nintendo elnökének, Furukava Suntarónak egy korábbi nyilatkozata szerint semmi akadálya az új generáció érkezésének.

A Nintendo Switch immáron a negyedik évét tapossa, és a helyzet most sokban különbözik attól, amikor korábban otthoni konzolokat kínáltunk – nyilatkozta januárban a japán cég első embere, aki szerint hardver tekintetében számos új lehetőséget mérlegelhetnek a fejlődés érdekében.

Az eredeti Switch képernyője 6,2 hüvelykes, szimpla LCD panel, a TV-re nem köthető Lite verzió pedig még egy ennél is kisebb megjelenítőt kínál 5,5 colon, a nagyobb képátló vélhetően vékonyabb kávák révén valósulhat meg. Az OLED panelek pedig nem csak szebben jelenítik meg a tartalmakat, de kímélik is az akkumulátort, ami hordozhatóság szempontjából mindenképp fontos szempont. A Bloomberg forrásai úgy tudják, a vadonatúj géppel új játékok is érkeznének, amelyek kihasználnák a fejlesztett vas tulajdonságait. Bloomberg ide, vagy oda, a következő Switch kiadásról lehet már hallani egy ideje, a cég viszont rendre cáfolta a frissítéssel vagy az új konzollal kapcsolatos szóbeszédeket, így egyelőre ezeket sem érdemes készpénznek venni.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá