Nagyon úgy tűnik, hogy nem érdemes várni a OnePlus 9T szériára

Sajnos rossz hír érkezett a OnePlus rajongók számára, ugyanis a eddigi szokásaikkal ellentétben idén nem számíthatunk tőlük másik csúcskészülékre, és egyelőre el kell búcsúznunk a T végződésű mobiljaiktól.

Már megszokhattuk, hogy a OnePlus minden évben kétszer ad ki csúcsmobilt, és amíg a sima széria az év első negyedében érkezik, addig az ősszel már egy amolyan ráncfelvart verziót kapunk T végződéssel. Már a múlt évben is változtattak, hiszen a OnePlus 8 és 8 Pro után mindössze egy 8T típus érkezett, amelyet ráadásul a kettő közé pozícionáltak, de idén ez már változik.

A legfrissebb hírek szerint ugyanis nem érkezik idén se OnePlus 9T, sem pedig 9T Pro, és a jövő év elejéig a már bemutatott OnePlus 9 és 9 Próval képviselteti majd magát a gyártó a csúcskategóriában. Ez egyébként némileg logikusnak is tűnhet, hiszen elmúltak már azok az idők, amikor még a riválisokhoz képest fél áron kínáltak csúcskészüléket.

A OnePlus Nord 2 5G a gyártó legfrissebb készüléke

Jelenleg a az ő csúcsmodelljeik is 250-350 ezer forintba kerülnek, így pedig létrehozták inkább a Nord szériát, amellyel az alsó és középkategóriát fedik le. A legújabb készülékük a néhány napja bemutatott OnePlus Nord 2 5G, amely egy iszonyat erős ajánlat lett a 150 ezres kategóriában, így pedig valóban felesleges lett volna egy újabb típust piacara dobni. Ennek ellenére az is elképzelhető, hogy a chiphiány állhat a háttérben, ám egyelőre még semmit nem kommunikált a cég, ám remélhetőleg hamarosan kiderül, hogy mi állhat a dolog mögött.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá