Negatív évet zárt az Apple a tőzsdén

Az Apple részvényei nagyon népszerűek voltak az utóbbi években, ám a napokban kiderült, hogy a 2015-ös év nem volt túlzottan fényes az almás cég befektetői számára.

Miután az amerikai tőzsdén lezárták a tavalyi évet kiderült, hogy az almás cég papírjai kevesebbet érnek, mint egy évvel korábban, ami elég rossz hír a befektetőknek. Ilyen egyébként 2008 óta nem fordult elő az Apple-nél.

apple-tozsde-2015

Az Apple részvényárfolyama tavaly ilyenkor 110 dollár környékén állt, most pedig nagyjából 105 dollárt érnek a vállalat papírjai, ami 4.5%-os csökkenést jelent egy év alatt. Az Apple Watch bemutatója után egyébként ideiglenesen nőtt az árfolyam, 135 dollárig is felkúszott, de később hatalmas zuhanás következett be, ami miatt sok befektető rengeteg pénzt veszített. A jóslatok szerint 2016 sem lesz túlzottan fényes, hiszen lassuló tendenciát mutatnak az iPhone eladások.

Egyébként temetni koránt sem kell a céget, hiszen továbbra is kiemelkedően magas bevételt és profitot tudnak produkálni.

forrás: Fortune

Szólj hozzá