Nem lesznek gombok a következő iPhone-on?

A legújabb hírek szerint az iPhone 8 (vagy iPhone X) nagyobb átalakításon esik majd át, mint gondoltuk. Jelen esetben dizájn szempontjából szivárogtak ki infók. Amennyiben igazak a források, az új iPhone-on nem lesznek fizikai gombok. Nem, nem csak a Home gomb tűnik el, hanem minden egyéb is.

Kissé hihetetlenül hangzik, nemde? Kicsit talán az is. Elméletben azzal helyettesítenék a gombokat, hogy egyfajta érintésérzékeny fém réteget tennének a várhatóan rozsdamentes acél házba. Ezzel elősegítik a vízállóságot is. Továbbá arról is terjengnek pletykák, hogy beépítik az úgynevezett “3D-sensing” technológiát, amivel az ujjlenyomat érzékelés helyett az arcvonásainkkal tudna minket azonosítani a készülék. Fejlődne a kamera is melynek köszönhetően a szenzor sokkal eredményesebben felmérné a távolságokat.

A készülék kijelzőmérete valahova 5,5-5,8 col közé tehető, nagyobb akkumulátort kapna, és többen állítják, hogy a kijelzőbe lesz szereve maga az ujjlenyomat-olvasó is, bár ez igencsak kétséges, hiszen a Samsung is elvetette az ötletet, ugyanis kiforratlan még a technológia. Az új modell nemzetközi ára egyébként várhatóan több, mint 1000$-ra (kb 300.000 Ft) rúg majd, ami enyhén szólva sok egy mobiltelefonért, bár erről sokan nem így vélekednek.

Forrás: Mashable

Szólj hozzá