Nem lesznek gyorsabban tölthetők a Samsung idei hajlítható mobiljai

Bár a Samsung Galaxy Z Fold 4 és Galaxy Z Flip 4 modellek bemutatója még egy kicsit odébb van, már folyamatosan szállingóznak a különböző értesülések a készülékek kapcsán. Az egyik legújabb a hajlítható kijelzős mobilok akkumulátorával és annak töltésével kapcsolatos, és egyesek számára talán lelombozó lehet. Mint kiderült, a készülékek töltési sebességén semmit nem fog változtatni a dél-koreai gyártó.

A friss információk szerint a két hajlítható képernyős Samsung csúcsmobil továbbra is legfeljebb 25 wattal lesz tölthető, akárcsak a jelenlegi generáció tagjai. Amúgy 2019 óta ez a sebesség dívik az összes felsőkategóriás Samsung okostelefon esetében, néhány kivételt nem számítva. Az értesüléseket a kínai 3C hivatala szállította, amely kiszivárogtatta egyfelől a mobilok modellszámait – SM-F7210 és SM-F9360 -, valamint a töltőjüket, ami ugyanaz lesz, vagyis az EP-TA800. Kínában ráadásul ez a bizonyos töltő ott is lesz az okostelefonok dobozában, ellentétben a világ többi részével.

A Samsung Galaxy Z Fold 4 esetében továbbra is egy 4400 mAh kapacitású akkumulátort lehet majd táplálni ezzel az adapterrel, tehát a telepet sem különösebben variáljuk meg a kínai iroda dokumentációja szerint. A nagyobb méretű hajlítható készülékről egyébként azt beszélik, hogy a testében nem lesz dedikált helye az S Pen tollnak, illetve megkaphatja a Samsung Galaxy S22 Ultra három hátlapi kameráját, vagyis egy 108 megapixeles elsődleges, 12 megapixel es ultraszéles látószögű, valamint egy 10 megapixeles 3x zoom modult.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá