Növekedett a globális mobilpiac a negyedik negyedévben

Az okostelefon-piac 2025 utolsó negyedévében 4 százalékos növekedést produkált a növekvő alkatrészárak ellenére. A versenyt toronymagasan az Apple nyerte, amely rekordot jelentő 25 százalékos piaci részesedést ért el, legfőként az iPhone 17 széria sikerének köszönhetően.

Az Omdia legfrissebb előzetes adatai szerint 2025 utolsó negyedévében a globális okostelefon-szállítások 4 százalékkal nőttek, mivel a piac képes volt elviselni az emelkedő alkatrészköltségeket. A negyedév abszolút győztese az Apple lett, amely a kiszállított készülékek számát tekintve rekordot döntött, és 25 százalékos piaci részesedést szerzett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az év utolsó három hónapjában minden negyedik eladott okostelefon egy iPhone volt.

A sor második helyét a Samsung kaparintotta meg, amely a becslések szerint a teljes piac 18 százalékát tudhatja magáénak. Míg az Apple szinte kizárólag a prémium szegmensen belül mozog, addig a dél-koreai gyártó eredményeit főként a 300 dollár alatti árkategóriába tartozó készülékek hozták össze; gondoljatok olyan modellekre, mint a Galaxy A17 4G vagy az A17 5G. A szakértők szerint ezek a mobilok voltak a vállalat legkelendőbb portékái.

A bronzérmet a Xiaomi szerezte meg 11 százalékos részesedéssel, nyomában a Vivo és az Oppo lohol, egyaránt 8-8 százalékos piaci jelenléttel. Ami a jövőt illeti, az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy 2026-ban a növekvő memóriaárak és az alkatrészhiány komoly kihívást jelent a gyártók számára. Leginkább az olcsóbb belépőszintű készülékek piacát érintheti érzékenyen a fennálló és egyre csak súlyosbodó helyzet.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá