Okosíts régi tévéden az X96 Mini TV box-szal!

Mire való egy olyan box, mint az X96 Mini? Vagyunk egy páran, akik vettünk korábban egy remek kijelzővel rendelkező, óriási televíziót, amit viszont mára már kicsit kevésnek érzünk, és leginkább a különböző multimédiás funkciók hiánya zavar bennünket. Ilyen helyzetekben érdemes beszerezni egy TV okosítót, amit ha a készülékre csatlakoztattunk új lehetőségeket vehetünk igénybe. A kedvező áron kínált, ám jól felszerelt alternatívák egyike az X96 Mini, amelyet az alábbiakban megkísérlünk bemutatni Nektek!

Az X96 Mini box az alábbi linken vásárolható meg:

Az X96 Mini lényegében egy apró számítógép, ami monitor gyanánt használja a már meglévő televízió készüléket. Így ha ragaszkodunk egy régebben vásárolt, ellenben minőségi TV-hez, egy ilyen szerkezet beszerzése sokat dobhat a felhasználói élményen.

A készülék többféle kiszerelésben is vásárolható, mi úgy gondoljuk érdemesebb azt a verziót megvenni, amelyben 2 GB RAM, valamint 16 GB háttértár található, így akár helyileg tárolt médiatartalmakat is lejátszhatunk majd. A tárhely egyébként bővíthető, erre a célra egy 64 GB kapacitású micro SD kártyát vehetünk igénybe. Annak, aki a jelenlegi csúcstelefonokhoz képest kevés operatív memória miatt aggódna, megjegyezzük, hogy az eltérő működés miatt egy televíziót okosító számítógépnek nincs szüksége rengeteg RAM-ra az akadásmentes működéshez.

A készülék az összes mostani és divatos videós, illetve egyéb multimédiás formátummal képes boldogulni, így nem meglepő módon nem okoz gondot számára a 4K felbontású filmek lejátszása sem. A gyártó rengeteg csatlakozót szerelt az eszközre, ami így többféleképpen képes kommunikálni a világhálóval, illetve egyéb eszközökkel. Kapunk HDMI, Ethernet, AV, és persze USB portot, rajtuk kívül pedig természetesen mindig ott lesz a WiFi is.

Külön kiemelnénk a képernyőtükrözés funkciót, amelynek segítségével kényelmesen és villámgyorsan megtekinthetőek a telefonon, illetve táblagépen tárolt tartalmak. Az X96 Mini már az első bekapcsolástól kezdve Android 7.1 Nougat operációs rendszert futtat, illetve annak egy televíziókra optimalizált változatát.

Az X96 Mini a GearBest oldalán, jelenleg nagyon kedvező, 34.99 dolláros áron, kapható, a készlet erejéig:

Forrás: GearBest

Szólj hozzá