Olcsóbb lehet a Huawei Mate Xs, mint az X

A Huawei márciusban mutathatja be következő hajlítható okostelefonját, és mint ahogyan a neve is finoman utal rá, a Mate Xs nem egészen lesz egy új készülék, sokkal inkább egy továbbfejlesztett Mate X. Nem csupán a vason fognak némileg alakítani a kínai gyártó munkatársai, de az árat is újraszabhatják, mégpedig sokkal kedvezőbbre, legalábbis a legújabb értesülések szerint. 

Arról már korábban is lehetett hallani, hogy a flexibilis telefon belsejében Kirin 990 5G chipset végzi majd a számításokat, de most újabb részletek érkeztek a készülékkel kapcsolatban, egyenesen Kínából. A kijelző gyártásában elért előrelépések és fejlesztések miatt könnyen előfordulhat, hogy a mobil végül olcsóbb lesz, mint elődje. Állítólag a Mate Xs kijelzőjét már sokkal egyszerűbb összeszerelni, ami kedvezően hat majd annak árára, ezt pedig a vásárlók is megérezhetik.

Azt is beszélik, az újdonság sokkal fejlettebb, stabilabb zsanért kaphat, illetve maga a megjelenítő is jóval masszívabb lesz. Egy beszállítói forrás szerint a Huawei kicsit újragondolta a Mate Xs formatervét, ám a képernyő ugyanakkora maradt, és alapvetően a dizájn sem változik.

Ha minden igaz, a Huawei egy másik hajlítható okostelefonon is dolgozik, amit valamikor az idei év második felében dobhatnak majd piacra. Azt nem tudni, vajon megmaradnak-e a Mate Xs formatervénél, vagy inkább egy teljesen más megközelítést alkalmaznak a jövőben. A Motorola Razr 2019 körüli felhajtás azt bizonyítja, talán a flip mobilokat idéző kialakítás közelebb áll a vásárlók szívéhez, így nem lenne meglepő az sem, ha a Huawei is megpróbálkozna valami hasonlóval, de ez még nagyon a jövő zenéje.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá