Pac-man az utcátokban? Ma lehetséges a Google Maps-ben!

A Google nem csak a keresőfelületén emlékezik meg a különböző neves napokról, hanem más platformjain is, mint például a Google Maps-en. Idén bolondok napja alkalmából a térkép alkalmazás kapott Pac-Man funkciót mind PC-s, mind mobilos felületen. Mindenképpen érdemes kipróbálni, eléggé szórakoztató!

Ugyan nem teljesen új keletű a dolog, hiszen már két éve is eljátszotta a Google ugyanezt, azonban kevesen próbálták ki. Lehet, hogy önmagában nem nagyon hozna lázba ez mindenkit, de az mindenképpen érdekesebbé teszi, hogy PC-n gyakorlatilag akárhol mászkálhatunk a sárga figurával, tehát akár a saját utcátokban is eheted a fehér pöttyöket.

Idén még azt az újítást is kapjuk, hogy nem magával a klasszikus alakkal, hanem a feleségével – Ms. Pac-Man-nel – róhatjuk az ismerős, vagy éppen ismeretlen utcákat. Ha szeretnéd kipróbálni, akkor menj rá a térképre, és a képernyő bal alsó sarkában (PC) vagy a jobb szélén (mobil) kattints a Pac-Man ikonra!

Forrás: HVG

Szólj hozzá