Rangsorolták a legerősebb mobilos chipsetek teljesítményét

Nemrég napvilágra került egy összehasonlítás, ami a friss mobilos hardverek teljesítményét veti össze. Nézzük az eredményt!

Az alábbi ábrán szerepelnek 2015 legmeghatározóbb okostelefonos csúcsprocesszorai, illetve azok is, amelyek csak 2016 elején fognak debütálni. A bal oldali bordó sávok a grafikus teljesítményt mutatják, míg jobb oldalon a CPU eredménye látható. A hosszabb halványzöld sáv a többmagos teljesítményt mutatja, a másik pedig az egymagosat.

friss-csucshardverek

Az első három helyen a 8 magos Exynos 8890, a 10 magos Helio X20 és a 4 magos Snapdragon 820 áll, ezek lesznek a legerősebb 2016-os hardverek. Egymagos tesztben szinte fej-fej mellett állnak, többmagosban viszont már megmutatkozik a magok száma, ezért itt a Samsung és a MediaTek egysége remekel inkább. Grafikus teljesítményben ez utóbbi azonban már elmarad a konkurenciához képest.

A Kirin 950 nemrég debütált a Huawei Mate 8-ban, ez is egész jól teljesít, de a Helio X20-hoz hasonlóan itt is a GPU lesz a gyenge pont. Az Apple A9, ami az iPhone 6S-ben és 6S Pluszban található meg, szintén nagyon szép eredményt ért el, hasonlóképpen az Exynos 7420-hoz és a Snapdragon 810-hez, bár ezekből ugyebár már úton van az újabb generáció.

forrás: MyDrivers

Szólj hozzá