Remekül bírja a strapát a Samsung Galaxy Z Fold 2

Amikor a Samsung kiadta a Galaxy Fold készüléket, sok esetben már a tesztereknél meghibásodott a kijelző, így többször halasztani kellett a megjelenését, ám úgy tűnik, hogy a gyártó mostanra tanult a hibákból.

A Galaxy Z Fold 2 ugyanis kifejezetten jól ellenáll a külső hatásoknak. A tesztet ezúttal is Zack Nelson, a JerryRigEverything csatorna arca szállította. Ez nem véletlen, hiszen nem sokan mernének egy ilyen értékű mobilt így meggyötörni.

A telefon szinte minden téren fejlődött az elődhöz képest, és ezúttal már jóval fejlettebb kialakítást kapunk. A külső 6,2 colos kijelző a Mohs-skála 6. szintjéig ellenáll a karcoknak. Sajnos a belső 7,6 colos kijelzőnél már nem ilyen jó a helyzet, hiszen már a 2. szinten is karcolódik, így akár egy erősebb nyomás a körmünkkel is maradandó nyomot hagyhat. Persze mivel ez szállítás közben védve van az összehajtás miatt, így talán nem is akkor probléma.

Az oldalsó ujjlenyomat-olvasó eleinte jól szerepelt, ám néhány karc után már gondja akadt az azonosítással, így erre érdemes figyelni. A legnagyobb meglepetés, hogy a hajlítást nagyon jól bírja a Galaxy Z Fold 2, így ilyen téren különösebben nem kell félteni a készüléket, amely nagyrészt a fém készülékháznak köszönhető.

A teszt talán legérdekesebb része, mikor Zach egy marék homokot és kavicsot tesz a mobilra, majd összezárja azt. Szerencsére azonban ezt is kiállja a mobil, így mostanra már egész kiforrott a technológia, és bizony a Samsung Galaxy Z Fold 2 már egy kifejezetten jól sikerült készülék lett.

Forrás: JerryRigEverything

Szólj hozzá