Remekül tartják értéküket az iPhone-ok a használtpiacon

Manapság már egyre gyakrabban cserélünk mobilt, és sokan meglepődnek, mikor 1-2 év után meglátják, hogy mennyivel kevesebbet ér a mobiljuk, ám ezen a téren az Apple termékek tulajdonosainak van kevesebb okuk a fejfájásra.

Nagyon érdekes témát boncolgat a BankMyCell oldala, amely a mobiltelefonok értékének amortizációját vizsgálta meg. Természetesen az iPhone-ok mellett az androidos készülékeket is vizsgálták, ráadásul a csúcsmobilokat (700 dollár feletti ár) és az alapmodelleket (350 dollár alatt) is külön szedték, hogy tisztább képet kapjunk.

A mobilok árának esését négy éves életciklusig nézték meg, ám nem a klasszikus használt piacokat vizsgálták, hanem olyan online kereskedésekre koncentráltak, amelyek új mobil vétele esetén beszámítják a régi készülékünket. Ezt a  beszámítási árat vették alapul, és nagyjából 300 mobilt használtak fel az összehasonlításhoz.

A fenti grafikonból jól kivehető, hogy az első év után az iOS-t futtató készülékek értéke mindössze 16,7%-ot veszít, míg az androidos csúcsmobilok esetében ez az érték átlagosan 33,21%-ot tesz ki, az olcsóbb droidos készülékek pedig 52,51%-kal érnek kevesebbet. A második év is hasonlóan alakul, hiszen 24 hónap után az iPhone-ok átlagosan 35,47%-kal amortizálódnak, míg az androidos csúcsmobilok értéke 61,5%-kal csökken. A hosszabb távú értékek azért már erősen csalókák, hiszen ezek alapján egy 100 ezres androidos mobil például 5 ezer forintot érne 4 év után.

A tanulmánnyal természetesen könnyű lenne vitába szállni, hiszen egyrészt az Egyesült Államokban végezték a kutatást, és itt az Apple termékei töretlen népszerűségnek örvendenek. Ráadásul nem is a klasszikus használtpiaci árakat vizsgálták, hanem a kereskedések trade-in ajánlatát vették alapul. Ennek ellenére egész korrekt összehasonlítás, és igazolja a tényt, miszerint az iPhone-ok valóban jobban tartják az árukat.

Forrás: BankMyCell

Szólj hozzá