Samsung Galaxy Note 8 – Sikerre ítélve?

A Samsung nagyon pozitív eladásokra számít a hamarosan megjelenő csúcs phabletjétől, melynek elődje sokakban hagyott kellemetlen emlékeket, mielőtt kivonták a forgalomból.

A legtöbben biztosan hallottak a Note 7-ről, ám legtöbbször csak a problémákról. A készülékek akkumulátorával gond volt, és néhány darab ki is gyulladt, így még a repülőkről is kitiltották őket. Először cserélni akarták az említett akkumulátorokat, de végül ez a módszer sem vált be, és mindet visszahívták.

Azelőtt a Note 5 volt a legutolsó készülék a Samsung ezen sorozatában, mely annak ellenére, hogy Európában hivatalosan sosem jelent meg, mégis elérhető volt a GSM boltok jóvoltából, és a mai napig is sokan használják itthon is.

A Samsung Mobile vezetője azt nyilatkozta, hogy több, mint 11 millió Note 8 értékesítését tűzték ki célnak. Ez egy relatív szerény becslés, hiszen a Note 5-ből is elkelt ennyi, viszont most még javában tart az S8 és S8 Plus kampánya, melyek jelentősen befolyásolják az új készülék eladásait is. A Samsung még egy darabig biztos az S8 szériát erőlteti, hiszen elmondásuk szerint közel 48 millió darabot szeretnének értékesíteni.

A Note 8 egyébként már előrendelhető itthon is, és szeptember 15-től lesz kapható hivatalosan. Részletes bemutató és további információk ezen a linken találhatóak.

Forrás: Napidroid

Szólj hozzá