Sokat fejlődött az Android 10 év alatt – Videón az első változat

2007-ben jelent meg az első hivatalos béta változat az Android operációs rendszerből, a többi pedig már történelem. Most videón láthatjátok, hogy milyen is volt indulásakor az Android.

Közel 10 éve mutatta be Sergey Brin, a Google egyik alapítója az Android béta verzióját, amit akkor úgy konferált fel, hogy “egy új, nyílt forráskódú operációs rendszer”. Az elejétől fogva az volt az elképzelésük, hogy csak rendszert fejlesztenek, ami köré a gyártók saját készülékeket tudnak építeni. Ezzel gyakorlatilag teljesen más utat jártak be mint az Apple, hiszen ők saját rendszert, csak saját termékre adnak. Ennek köszönhetően a készülékek kb. 80%-án fut Android, így kifejezetten jó döntést hoztak az alapítók.

A következő videón megtekinthetitek, hogyan is nézett ki a korai verzió, és honnan indult a rendszer. Érdekesség, hogy mivel a kezdetekben kevés alkalmazás volt rá, így ösztönzésül a Google 10 millió dollárt ajánlott fel, amit a legjobb applikációk fejlesztői között osztott szét.

A felvételen egy nyomógombos készülék látható, messze nem volt még olyan gördülékeny a rendszer, mint amilyen napjainkban. Ennek ellenére hatalmas siker volt már akkor is, és rengeteg verziót, és újítást megélt az évek során, miközben a hardvergyártól is felnőttek a feladathoz.

Forrás: Android Developers

Szólj hozzá