Strapabíró tabletet mutatott be a Panasonic

A strapamobilok kifejezetten népszerűek napjainkban, és bőven van igény is rájuk, ám a Panasonic által bemutatott készülékhez hasonlót eddig még nem igazán láthattunk.

A Panasonic Thoughbook szériája bizonyára keveseknek ismerős, hiszen méregdrága, ám hihetetlenül szívós laptopokat tartalmaz, amelyeket úgy terveztek, hogy szinte minden behatást kibírjanak. Hozzájuk csatlakozik most a Thoughbook A3 névre hallgató tablet is, amely szintén szívós jószág lett.

A készülék 10,1 colos Full HD kijelzőt kapott, amely akár 800 nites fényerőre is képes, így még a legnagyobb napsütésben is látható marad a tartalma. A Snapdragon 660-as chip mellé 4GB RAM és 64 GB tárhely párosul, ám utóbbit memóriakártyával is bővíthetjük. A gyártó úgy alakította ki a táblagépet, hogy a 3.200 mAh-s akkumulátor cserélhető legyen, ráadásul alapból két teleppel érkezik a gép, és SIM kártyából is kettőt fogad.

Ami a fő erőssége a Thoughbook A3-nak, az a bivalyerős ház. Ennek köszönheti strapabíróságát, IP65-ös védelmét és a MIL-STD-810H katonai tanúsítványát is. Öt programozható gombbal is felszerelték, ráadásul különböző extrákkal is kérhető, mint például az opcionális vonalkód olvasó, vagy a második USB-A port, mert hogy egy ilyet alapból is kapunk.

A fentiekből már nagyjából kitalálhattátok, hogy nem hétköznapi felhasználásra tervezték, hanem inkább amolyan munkaeszköz például a mentősöknek, tűzoltóknak, futároknak és egyéb állandóan úton lévő dolgozóknak. Ezt az ára is tükrözi, hiszen a visszafogott hardveréhez képest 1.182 fontba kerül, amely átszámolva 465 ezer forintnak felel meg.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá