Szárnyal a viselhető eszközök piaca

Járvány ide, gazdasági visszaesés oda, úgy látszik, hogy a viselhető eszközök – okosórák, karkötők, vezeték nélküli fülhallgatók stb. – piaca szárnyal, sőt, elég komoly növekedésre volt képes a tavalyi év azonos időszakához képest. Mindezt az IDC kutatócég elemzésének köszönhetően tudtuk meg, ami az tavalyi év harmadik negyedét vizsgálta.

Az elemzők szerint 2020 harmadik negyedében összesen 125 millió viselhető eszköz talált gazdára, ami azt jelenti, hogy 35 százalékos növekedést produkált a piac a tavalyelőtti év azonos időszakához képest. Ez azért a bevezetőben említett körülmények ellenére elég szép eredmény. A piacot az Apple vezeti, amelynek részesedése 33 százalékos volt a vizsgált időszakban. Utánuk jön a kínai Xiaomi 13,6 százalékos részesedéssel, a harmadik helyen pedig a szintén kínai Huawei van, ők a piaci szegmens 11 százalékát birtokolják. A negyedik helyen 9 százalékkal a koreai Samsung áll. Minden nagyobb okosóra és egyéb viselhető eszköz gyártásával foglalkozó cég komoly növekedést könyvelhetett el. Mivel mindenféle árkategóriában találni valamilyen viselhető eszközt, a legkülönfélébb pénzügyi háttérrel rendelkező vásárlók is megengedhettek maguknak egy ilyen készüléket, ezért azok jól is fogytak a júliustól szeptemberig tartó időszak alatt.

Az almás gyártó egyébként nem meglepő módon a rendkívül népszerű AirPods illetve Apple Watch készülékeknek köszönhetően szerezhette meg a vezető helyet. A Xiaomi által értékesített 17 millió viselhető eszköz közül 12,8 millió valamilyen okoskarkötő, fitnesz tracker volt. Valljuk be az őszintét, a kínai cég ebben a műfajban tényleg nagyon ott van a toppon. És hogy szerezhette meg a harmadik helyet a Huawei? Mivel a viselhető eszközök esetében nincs szükség Google Szolgáltatásokra, nem volt jelen az a visszatartó erő, ami a telefon eladásaikat visszavetette, ráadásul a Huawei portékáit versenyképesen árazták, szóval semmi meglepő nincs abban, hogy azokat szívesen vették az emberek.

Az IDC elemzései szerint a jövőben is hasonlóan jó eredményekre számíthat a viselhető eszközök piaca, mert egyre többen és többen fognak ilyen termékeket vásárolni. Ezek egy része új felhasználó lesz, akik a legelső készüléküket szerzik be, miközben azok, akik a kezdeteknél is ott voltak, cserélni fogják az általuk választott eszközt. Ráadásul amúgy a legtöbb felhasználó több ilyen jellegű készülékkel is rendelkezik, hiszen egy személynek egyszerre lehet okosórája, meg valamilyen fülhallgatója, így aztán az értékesített kiegészítők száma jóval nagyobb, mint az őket használó felhasználóké.

Forrás: IDC via GSMArena

Szólj hozzá