Több terméket is bemutat július 15-én a Xiaomi

Azt már megszokhattuk hogy a Xiaomi gyakorlatilag mindent is gyárt, így nem meglepő hogy a jövő heti bemutató alkalmával nem csak egy mobilt, hanem több másik kütyüt is bemutat majd a közönségnek. 

A Twitteren adta hírül a Xiaomi, hogy július 15-én, azaz jövő hét szerdán globális bemutatóra számíthatunk majd. Az üzenet erősen spoileres, hiszen bár látszólag egy dátumot láthatunk, ám rengeteg apró nyom utal rá, hogy milyen termékekről lebbenti fel a fátylat a kínai gyártótól.

Mobilt biztosan kapunk, hiszen a második kettes tetején jól kivehető egy kamerasziget, amelyek alatt látható a mobilhoz tartozó ujjlenyomat-olvasója. Ez minden bizonnyal a Redmi 9 lehet, amely globálisan még nem kapható, csak néhány országban lehet egyelőre hozzájutni.

Egy TV is biztosra vehető, hiszen az utolsó számban erre utaló jelképet láthatunk. Hogy melyik készüléket mutatják be, azt még nem tudni, de reméljük, hogy a múlt héten bejelentett Mi TV Masterről van szó, amely egy 120 Hz-es OLED TV lett. Ezen kívül pedig még egy USB-s TV okosító (Mi TV Stick) is érkezhet.

Bemutatkozhat a Mi Band 5 sima és NFC-s verziója egyaránt, ráadásul begurulhat egy új elektromos roller is a Xiaomi repertoárjába. A találgatások alapján még a Mi Smart Home Hub-ra is számítunk, amelyre a második kettes alján található hangszóró utal. A bemutatót több csatornán keresztül is élőben követhetjük majd jövő hét szerdán, méghozzá délután 14:00-tól.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá