Új funkciókat kapnak a Samsung 2021-es QLED televíziói

Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyártók az otthoni filmezésre, ami nem véletlen, hiszen a mozik bezárásával még nagyobb hangsúlyt kapott a streaming, és több új film is itt debütált az elmúlt hónapokban.

Így tesz a Samsung is, és stúdiókkal, a filmgyártókkal és egyéb szolgáltatókkal szövetkezve új funkciókkal bővíti a Samsung TV-k repertoárját. Az egyik újdonság a HDR 10+ Adaptive fícsör amely a 4K HDR filmek élményét növeli majd, a másik pedig a több gyártó által már egy ideje használt Filmmaker mód.

A legjobb filmélményt természetesen teljesen sötét szobában lehetne elérni, ám tudják azt a dél-koreai gyártónál, hogy ezt nem mindenki tudja megoldani. Ennek kiküszöbölésére szolgálna a HDR 10+ Adaptive, amely egy szenzort használ majd ahhoz, hogy a különböző filmrészleteket optimalizálja az adott szobában található fényviszonyokhoz, hogy mi a legjobb képet kapjuk.

A Filmmaker mód egy ideje már elérhető az LG-nél, és azt a célt szolgálja, hogy az adott televízió a készítő által megálmodott képet adja vissza. Ez általában egy kalibrált színprofilt tartalmaz, illetve letiltják a mozgásjavító funkciókat. Utóbbi ellen már egy ideje kampányolnak a színészek és rendezők is, hiszen véleményük szerint a szappanopera hatás teljesen elrontja a mozis élményt.

Érdekes egyébként, hogy a Samsung nem a többi gyártó által megálmodott utat követi, hiszen amíg a többiek a Dolby Vision-t HDR szabványt preferálják, addig a QLED TV-k ezt nem is támogatják. A Samsung szeretné, ha a HDR 10+ terjedne el inkább, és ezért partnerségre lépett többek közt az Amazonnal is, így a Prime előfizetők már HDR 10+ minőségben élvezhetik majd a legújabb filmeket.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá