Új neveket kaphatnak a Qualcomm zászlóshajó processzorai

A legfrissebb értesülések szerint a Qualcomm az fontolgatja, hogy megváltoztatja az általuk gyártott lapkák elnevezési sémáját. A szivárogtató szerint így az eddig Qualcomm Snapdragon 898 vagy 895 gyanánt emlegetett lapkakészlet sem ezeken a neveken fog debütálni, helyette “Snapdragon 8 Gen 1” névvel mutathatják be. Mások azt állítják, hogy az amerikai cég valóban morfondírozik a változtatásokon, de még semmit sem véglegesítettek.

A Qualcomm eddigi bevett gyakorlata az volt, hogy a zászlóshajó lapkakészleteit háromjegyű, nyolccal kezdődő számmal jelölte, mint például most is a Snapdragon 888 esetében. A kínai szivárogtató Digital Chat Station azonban úgy tudja, hogy a vállalat a névváltoztatás lehetőségeit vizsgálja, és a következő csúcskategóriás mobillapkát “Snapdragon 8 Gen 1” néven tárhatja a világ elé. A névváltoztatást állítólag az indokolja, hogy a jelenlegi Snapdragon 888 chiphez képest jelentős átalakítások történtek a következő generáció esetében, de ennél többet a minden lében kanál bennfentesek sem árultak el.

Azt, hogy miként fogják majd bemutatni az SM8450 kódnevet viselő lapkát jelen pillanatban nem tudni, de a chipset kapcsán már több érdekesség is napvilágra került. A lapkakészlet állítólag 20 százalékkal nagyobb CPU teljesítményre lesz képes, de a megújult grafikus gyorsító is jelentős előrelépéssel kecsegtet. A processzor kiépítés egy 3,0 GHz-es ARM Cortex-X2 elsődleges, három 2,5 GHz-es Cortex-A710, valamint négy, 1,79 GHz-re kalibrált, kifejezetten a kevésbé energiaigényes számítások végrehajtására fejlesztett Cortex-A510-es magból fog összeállni. A szivárogtató szerint a jelentősen továbbfejlesztett grafikus gyorsító mellett a neurális magok és a képfeldolgozó egység is komoly megújuláson esnek majd át. Ha minden jól megy, akkor a Qualcomm a hónap végén, november 30-án leleplezheti a szóban forgó lapkát, legyen bármi is a neve.

Forrás: PocketNow

Szólj hozzá