Újabb gyártók mellőzik az MWC-t a koronavírus miatt

A koronavírus mostanában nagyon sokakat foglalkoztat, ám arról talán nem beszélnek még, milyen hatásai lesznek a világgazdaságra, és azon belül is a technológiai szektorra. Ezekbe most mi sem szeretnénk belemenni, de azt már tudjuk, hogy a barcelonai MWC expón egy csomó vállalat és gyártó pont a betegség miatt nem fog részt venni. Az egyre hosszabb listához újabb nevek adódtak, ezúttal a Sony és az Amazon jelentette be, hogy kénytelenek kihagyni a rangos rendezvényt.

Először az LG jelezte, hogy nem kívánnak részt venni a 2020-as MWC kiállításon, de később a sorhoz csatlakozott az Ericsson, az nVidia, most pedig a japán Sony adott ki egy hivatalos közleményt, mely szerint nem teszik tiszteletüket a február 24-25 között megrendezésre kerülő expón. Az újdonságokat, amikkel erre az alkalomra készültek inkább online fogják leleplezni. Szintén a mai napon jelezte az Amazon is, hogy nem fognak megjelenni, és talán a kereskedelemmel e-bookokkal, és tabletekel foglalkozó cég hiánya annyira nem lesz vészes, azért az LG, a Sony, valamint az Ericsson távolmaradása már érezhető hatással lesz az eseményre.

A kiállítást szervező GSMA a maga részéről további intézkedéseket jelentett be a vírus terjedésének megakadályozására, valamint a résztvevők egészségnek védelme érdekében. Számos egyéb mellett korlátozzák a Kínából érkező látogatók jelenlétét az expón, de azt is tudni kell ha további cégek csatlakoznak a részvételüket lemondók közé, akkor az is megtörténhet, hogy idén egyáltalán nem tartják meg az MWC-t.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá