Újabb iPhone 8-ak nyíltak szét

Ahogy már beszámoltunk róla, néhány vásárlónak bizony keserű élményben volt része az új iPhone 8 készülékével, hiszen azok vagy szétnyílva érkeztek, vagy töltés alatt mentek tönkre.

Most sajnos újabb felhasználók számoltak be hasonló “élményről”, és tekintve hogy ezek ilyen korán kijöttek, elképzelhető hogy később sok telefon jut majd erre a sorsra.

Egy kanadai vásárló – Anthony Wu – már egy nap után visszavitte az iPhone 8 Plus készülékét, miután annak kinyomódott a kijelzője a házból.

Görögországban szintén hasonlóan járt egy felhasználó, akinek töltés közben nyílt szét a telefonja.

Az összes esetben gyári tartozékokat használtak, így még az sem lehet magyarázat, hogy esetleg rossz minőségű utángyártott termék okozta volna a problémát.

Az Apple már vizsgálja, hogy mi állhat a probléma hátterében, de egyelőre még nem adtak ki nyilatkozatot az ügyben. Tekintve, hogy rengeteg készüléket értékesítenek, ez még nem számít annyira nagy hibaaránynak. A nagyobb gond inkább, hogy a probléma töltés közben szokott jelentkezni, ami mindenképp hibás akkumulátorra utal. A másik gond, hogy ha ennyire gyorsan kijött a hiba néhány készülék töltésénél, akkor hosszú távon akár komolyabb gondok is lehetnek.

Mindenesetre várjuk a Apple magyarázatát, és reménykedünk benne, hogy csak a véletlen műve az egész.

Forrás: Macrumors

3 hozzászólás

Hozzászólás a(z) John Doe bejegyzéshez Kilépés a válaszból