Újabb képek érkeztek a Samsung összehajtható telefonjáról

A Galaxy X igazi áttörés lehet majd, és nem véletlenül várja mindenki a fejleményeket ezzel kapcsolatban. Most megint kikerült néhány kép róla, és ezek nagyon biztatóak.

Kezdjük rögtön a rossz hírrel, mivel DJ Koh, a Samsung Mobil kommunikációs elnöke jelentette be, hogy sajnos csúszni fog a projekt, és csak 2019-ben érkezik az első ilyen telefon.

A WIPO (A Szellemi Tulajdon Világszervezete) hozta nyilvánosságra a tervezetet, amelyet a Samsung még június 14-én nyújtott be. A képek alapján egy nagy kijelzőt tartalmaz majd a telefon, amit a mobillal együtt kettéhajthatunk. A hangszóró a készülék felső részén található, az akkumulátor pedig az alsó felében kapott helyet.

Ha ilyen lesz a titokzatos Galaxy X, már akkor is elmondhatjuk, hogy nem okoz majd csalódást a megjelenésekor, persze a addig még bőven változtathatnak rajta, de legalább már tisztán kivehető, hogy hogyan képzeli el a dél-koreai vállalat ezt az irányvonalat.

Forrás: Phonearena

Szólj hozzá