Vakcinát gyárthat a Samsung

A dél-koreai elnök jelenleg az Egyesült Államokban van és bár lényegében az ENSZ közgyűlés miatt utazott az országba, találkozni fog a Pfizer vezérigazgatójával Albert Bourlarral is. Ha valaki esetleg nem tudná – tényleg létezik ilyen ember? – a cég az egyik legnagyobb COVID-19 vakcina-gyártó a világon, és hamarosan a Samsung is beléphet erre a “piacra” ha a tárgyalások sikerrel járnak.

Moon-Jae és Biden elnök közös vakcina-fejlesztései megállapodást kötött a két ország között, amelynek részleteit várhatóan a héten fogják részletezni. Összességében véve egy kétmilliárd dolláros beruházási tervről van szó, amely Dél-Koreát Ázsia legnagyobb vakcinagyártó központjává tenné.

Természetesen egy ilyen koncepció megvalósításában a Samsungnak is központi szerepet kell betöltenie, már ami a kutatást és fejlesztést illeti. Itt most egészen pontosan a Samsung biotechnológiai részlegére, a Samsug Biologics-ra gondolunk, de a friss jelentések szerint a megállapodás magában foglalja az SK Bioscience gyártási kapacitását is.

A Samsung a vakcinagyártás mellett másképp is igyekszik szembeszállni a globális pandémiával, például a Samsug Pay felhasználók a digitális oltási adataikat immáron a készülékeiken is tarolhatják, a funkciót most szeptemberben kezdik világszerte bevezetni. A Commons Project Foundationnel közösen fejkeszettt funkció használatához CommonHealth felhasználónak kell lenni, ami a Play Áruház értékelések alapján még igencsak messze van a gördülékeny működéstől.

Forrás: Samobile

Szólj hozzá