Váratlan bejelentést tett a OnePlus – hamarosan prémium TV-t adnak ki

A gyártó az okostelefonok piacán már lerakta a névjegyét, most pedig egy másik szegmenst is meghódítana, és az okostévék piacát vették célba.

A OnePlus a mai napon bejelentette, hogy a 2019-ben saját TV-t adnak majd ki. A készülék a OnePlus TV névre fog hallgatni , és igazi prémium termék lesz. Felsőkategóriás dizájn, remek kép, és szuper hangzás jellemzi, az okos funkciókra pedig különösen odafigyelnek a fejlesztésnél.

A cég 2013 óta azon dolgozik, hogy a legjobb okostelefonokat alkossák meg, és közben rengeteget tanultak a hardverekről és szoftverekről, a dizájnról, és hogy mire vágynak a felhasználók. Biztosak benne, hogy ezt a tudást remekül tudják majd kamatoztatni a TV megépítésénél.

Azt még nem lehet tudni, hogy milyen rendszer fut majd rajta, de nagy valószínűséggel az Android mellett teszik le a voksot. Elképzelhető hogy az OxygenOS-t szabják át, de ez még csak spekuláció. Az biztos, hogy mivel ezen a piacon is komoly verseny folyik, így tényleg kiemelkedőt kell alkotniuk, mivel a prémium szegmensben az OLED iszonyat erős versenyző.

Szerencsére azonban nem kell őket félteni, hiszen a mobilpiacra is betörtek. Itt is hasonlóan agresszív árpolitikára számíthatunk, miközben megalkuvást nem tűrő TV várható majd tőlük, ami minden téren jól teljesít. Ha meg tudják valósítani azt, amit telefonjaikkal egyszer már sikerült nekik, akkor érdemes még várni a TV vásárlással, mert nagyon ütős termékek várhatóak tőlük.

Forrás: GSMarena

 

Szólj hozzá