Xiaomi Redmi AirDots fülhallgató – minőség kedvező áron

A vezetékes fülhallgatók ideje leáldozott, hiszen a kábelekkel csak a gond van, ráadásul könnyen meghibásodnak, nem beszélve arról, hogy a legtöbb mobilon már jack aljzatot sem találunk. Mutatunk hát nektek egy szuper fülest a Xiamitól, amely minden igényt kielégít, és az ára is rendkívül kedvező.

A Redmi AirDots vezetéknélküli kialakítást kapott, ráadásul már támogatja a Bluetooth 5.0-t is. Ez minden téren jobb, illetve stabilabb kapcsolatot nyújt, így akár a 10 méteres távolság sem okoz neki gondot. A pehelykönnyű AirDots fülesek mindössze 4,1 grammot nyomnak, így sportolás közben sem érezzük majd a súlyukat.

A beépített akkumulátor nagyjából 4 órás zenehallgatást tesz lehetővé egy töltéssel a gyári adatok szerint, szerencsére azonban jár hozzájuk egy tartó is, amely egy 300 mAh-s beépített aksit kapott, így nem lesz gond az újratöltéssel, ami további 10 órányi lejátszást tesz lehetővé.

A hangminőségre ezúttal sem lehet panasz, hiszen a 7,2 mm-es dinamikus driver remek hangzást tesz lehetővé. Emellett mikrofon is van, amelyet zajcsökkentéssel is elláttak, így hívás esetén még nagyobb hangzavarban is tisztán értenek majd minket.

A Xiaomi Redmi AirDots összességében tehát egy nagyon jól felszerelt füles, amely a hangminőség terén is elkényeztet minket, ráadásul az ára sem vészes. A Tomtop oldaláról jelenleg 25.29 dollárért rendelhető ezen a linken, amely kb. 7.400 forintnak felel meg.

Forrás: Tomtop

Szólj hozzá