120 Hz-es kijelzővel érkezik a Redmi K30

Egyre nagyobb divat, hogy a csúcsmobilok nem a hagyományos 60 Hz-es kijelzővel érkeznek, ám a Xiaomi ezúttal az olcsóbb kategóriába is elhozza ezt.

Egy ideje már köztudott, hogy decemberben érkezik a Redmi K30 széria, és egyre több oldalon bukkannak fel információk róla. Most a sima Redmi K30-as modellről került ki néhány apróság, amely ugyan nem a legerősebb változat, de nagyon ígéretesnek tűnik.

Az M2001G7AE modellszámú mobil CCC tanúsítványából kiderült, hogy a készülék 30W-os töltővel érkezik majd, ráadásul az 5G támogatás sem marad ki. A Snapdragon 730-as chip és az Adreno 618-as GPU a középkategóriába tartozik, a 6,6 colos kijelző azonban 120 Hz-es lesz, így pedig a Xiaomi még a OnePlus 90 Hz-es megoldására is rátesz egy lapáttal.

 

Duál szelfikamerát kapunk, ám ezúttal már nem a periszkópos megoldást üdvözölhetjük. A Redmi K30 esetében ugyanis a kijelző jobb felső részén találjuk majd az ezeknek helyt adó kivágást. A külső még nem teljesen ismert, mivel egy speciális tokkal rejtették ezt el a kíváncsi szemek elől.

A Redmi K30 Pro minden bizonnyal a K30-cal megegyező külsőt kap majd, ahogy azt az elődöknél már megszokhattuk, mindössze a hardver lesz némileg erősebb. A MIUI 11 is biztosra vehető, ám a képek alapján azt még ismert, hogy ez az Android 10-re épül-e már.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá