A Fedex megtagadta egy Huawei telefon kézbesítését

Bár némileg csillapodott a Huawei körül kialakult bizonytalanság, és mostanában több pozitív hír is érkezett felőlük, ám a mostani példa pontosan rámutat arra, hogy nem csak a felhasználók, de sokszor a cégek sem tudják, hogy mi lesz a vége a dolognak.

Amikor az Egyesült Államok bevezette a kereskedelmi tiltást a Huawei-jel szemben, akkor rögtön többen is kihátráltak a kínai cég mögül, ám vannak akik csak “muszájból” tették mindezt, és a hírek szerint továbbra is kitartanának mellettük. Vannak azonban olyan cégek is, akik nem foglalnak állást, a helyzet tehát felettébb bizonytalan, amit a legfrissebb példa is jól mutat.

A PC Magazine egyik tagja osztotta meg a történetét, miszerint egy Huawei P30 Prót várt tesztelést az egyik munkatársától, amely Angliában került feladásra, ám a csomag sosem érkezett meg hozzá Amerikába. Több szolgáltatón is keresztül ment volna a készülék, ám végül a FedEx elutasította a továbbítást, és egy üzenet társaságában visszairányították azt Angliába.

Az üzenetben az állt, hogy a FedEx visszaküldi a csomagot, tekintettel az Egyesült Államok kormánya, a Huawei és a kínai kormány között kialakult helyzetre. Amennyiben a csomagoláson nem tüntették volna fel a pontos típust, bizonyára simán célba ért volna a csomag, ám ennek ellenére furcsa döntés ez a FedEx-től, hiszen semmi nem kötelezte őket a kézbesítés megtagadására.

Egyértelmű, hogy nem szeretnének kockáztatni, és inkább kimaradnának a dologból. A PCMag-tól ezek után az UPS-t is megkeresték, akik örömmel vállalták a csomag kézbesítését. A cégek számára tehát nem teljesen egyértelmű, hogy mit is kéne tenniük jelenleg, és látszólag ők maguk döntik el, hogy melyik oldalra állnak. Kíváncsian várjuk, hogy hogyan is befolyásolja majd ez a Huawei idei eladásait.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá