Alaposan megtréfálta a Google Maps felhasználókat egy berlini fickó

A Google Maps mostanra a mindennapjaink szerves részévé vált, és rendkívül hasznos tud lenni az utazások alkalmával. Ez persze közel sem azt jelenti, hogy hibátlan lenne, és erre mutatott most rá egy leleményes felhasználó.

Nagyon érdekes eset történt Berlinben, ahol a Google Maps navigációs rendszerét fektette két vállra Simon Weckert. Aki használja a programot, az tudja milyen hasznos tud lenni a dugófigyelő, hiszen rengeteg idő spórolhatunk egy alternatív útvonallal, ráadásul a dugóban üldögélést is elkerülhetjük vele.

Emberünk pont egy ilyen dugót idézett elő, legalábbis a térképet éppen használók ezt az információt kapták. Csakhogy az utcák teljesen kihaltak voltak, és a forgalomnak nyoma sem volt. Hogy lehet ez? A válasz egyszerű. Simon ugyanis 99 okostelefont pakolt egy apró kerekes kocsira, és azzal sétált keresztül a városon.

A Google dugófigyelője persze azt érzékelte, hogy rengetegen vannak a környéken, és nem igazán halad a sor. Ezt jelezte is a Google Maps-en, így az emberek természetesen elkerülték az adott helyeket. Emberünknek tehát sikerült megtréfálni a Google-t és még egy hídon is átsétált a móka kedvéért.

Ez persze nem csak egy egyszerű trollkodás volt, hiszen Simon amolyan művésznek számít, aki a digitális élet problémáira, illetve sebezhetőségeire igyekszik felhívni a figyelmet, így a YouTube-on is megosztotta ezt. Ezzel újfent rámutatott egy hibára, amelyet a Google minden bizonnyal próbál majd lereagálni, hiszen így kvázi akárki elterelhetné a forgalmat egy talicskányi mobil segítségével.

Forrás: AndroidAuthority

Szólj hozzá