Alexa támogatással érkezett a Fixbit legújabb okosórája

A Fitbit bemutatta a tavalyi modell, a Versa utódját, amely szimplán csak a Versa 2 nevet kapta, és több téren is komoly előrelépést ígér a gyártó.

Ahogy azt már néhány hete már megírtuk, az okosórákra egyre nagyobb igény mutatkozik, és a Fitbit az egyik legkomolyabb szereplője ennek a piacnak. Még tavaly 15%-os részesedésük volt, idén ez már 10 körülire csökkent, ám az új modell bizonyára nagyon sikeres lesz. A hardver természetesen erősebb lett, és az OLED kijelző sem maradt el.

A Fitbit Versa 2 alumínium házat és elegáns dizájnt kapott, az NFC-nek köszönhetően pedig akár fizetni is tudunk majd vele, hála a Fitbit Pay-nek. A 24 órás monitorozás már alapnak számít, ám a gyártó új szolgáltatása a Fitbit Premium segítségével nagyon komoly edzéstervre is tehetünk szert, ám sajnos ez már fizetős szolgáltatás, amely havi 10 dollárért érhető el.

Természetesen azért ingyenes fitnessz funkciókat is kapunk, csak úgy mint alvásfigyelést, az Always On display-nek köszönhetően pedig mindig leolvashatjuk a legfontosabb infókat róla. A gyártó 5 napos üzemidőt ígért, és GPS modul idén sem került bele, így mobillal kell párosítanunk, amennyiben a futásunkat szeretnénk vele monitorozni.

Az Amazon Alexa támogatás és a Spotify integráció is remek szolgálatot tesznek majd a felhasználóknak, és elsőre az ára sem tűnik vészesnek. A szeptember 15-én boltokba kerülő Fitbit Versa 2 ára 199 dollárról indul, és 229 dollárt kérnek majd el a speciális változatokért.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá