Evakuálni kellett egy Apple boltot, mert kigyulladt egy iPhone

Az utóbbi időben megszaporodtak a panaszok az akkumulátorokra, és több gyártónak is problémája akadt ezen a téren, és máris itt egy újabb eset, ami hatalmas pánikot okozott az egyik szaküzletben.

Hatalmas port kavart nemrég, hogy az Apple korlátozta az iPhone-ok sebességét, és azzal próbálják jóvá tenni, hogy 29 dollárért cserélik a telepeket az érintett telefonokban. Ez egyébként szimpatikus húzás, bár sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy a lassítást nem hozták nyilvánosságra, csak utólag buktak le.

Most újra az akkumulátor került a középpontba, mivel az egyik zürichi Apple boltban tört ki pánik, amelynek hatására ki is kellett üríteni a boltot. Az egyik alkalmazott akarta kicserélni az akkumulátort egy bevitt iPhone 6s Plus-ban, amikor az lángra kapott, majd elég nagy füst kerekedett.

Ennek hatására azonnal el kellett hagynia a helyszínt a nagyjából 50 ott tartózkodó embernek, akik a vásárlókból és az eladókból álltak. Azt nem tudni, hogy ez a kötelező eljárás-e, vagy csak megijedtek, de kint kellett várniuk, amíg a helyszínre érkeztek a tűzoltók, a rendőrség és a mentők is.

Az akkumulátor cserét végző alkalmazott enyhébb égési sérülést szenvedett a kezén, és 7 másik embert kellett orvosi ellátásban részesíteni, de szerencsére senkit nem kellett kórházba szállítani.

Forrás: Phonearena

Szólj hozzá