Mobil hírek
Mobil
Az iPhone-oknak rengeteg remek tulajdonsága van, ám az akkumulátorok kapacitása miatt bőven éri kritika őket, hiszen ezen a téren bőven akad hova fejlődniük a riválisokhoz képest, ám úgy tűnik, …
Mobil
A Huawei és az amerikai kormányzat közti ellentét szinte száműzte a nemzetközi okostelefon piacról a kínai gyártót, ami ennek ellenére nem törődött bele abba, hogy ne legyen egyike a …
Mobil
Eddig is láthattunk már különböző gyorstöltési megoldásokat a mobilpiacon, amelyekkel gyakorlatilag egymást próbálják felüllicitálni a gyártól, ám most nagyon úgy tűnik, hogy a Xiaomi kezében ott az aduász, méghozzá …
Mobil
Sokak szomorúságára vagy éppen szörnyülködésére most sem egy csúcskategóriás Nokia okostelefonról adunk hírt, hanem egy belépőszintű készülékről, a C20 Plus-ról. Nagyon úgy tűnik, hogy a prémium kategória kevésbé izgatja …
Mobil
A tavaly kirobbant koronavírus járvány a világgazdaság semelyik szektorának nem tett jót, és kihatással volt, illetve van az okostelefonos piacra is. A nehézségek ellenére az IDC nevű piackutató és …
Mobil
A fejlődés nem állhat meg, és az év második felében már minden bizonnyal a legújabb chippel érkeznek a csúcsmobilok. Ennek ékes bizonyítéka a most kiszivárgott eredmény, ám elsőre nem …
Mobil
Korábban már lehetett hallani erről, de most már hivatalosan is megjelent Európában az első Realme Narzo szériás okostelefon, a Narzo 30 5G. A mobil igazából teljesen megegyezik a korábbi …
Mobil
Az Umidigi A11 nagyon olcsón, most akár 30 ezer forint alatt is megvásárolható, ám a kedvező ára ellenére egy nagyon jól használható és remekül felszerelt készülékről van szó. Az …
Mobil
Bát az elmúlt időszak ban szinte minden a globális chiphiányról szól, ám az Apple érezte meg ezt talán legkevésbé a nagyobb cégek közül, mivel a hírek szerint ők prioritást …
Mobil
A HMD Global égisze alatt működő Nokia nem kifejezetten az akkubajnok telefonokkal lett híres, de azért ott van a Nokia G10 és a G20, amelyek belsejében 5050 mAh kapacitású …
Mobil
A LetsGoDigital nemrégiben előásott egy szabadalmi bejelentést amely szerint a Xiaomi egy moduláris okostelefon koncepcióját dédelgeti a színfalak mögött. Nem ez az első alkalom, hogy egy gyártó ilyen ötleten dolgoztatja …
Mobil
A Huawei elleni szankcióknak az Honor is áldozatává vált, és az Egyesült Államok illetve a kínai kormány közötti huzavona következtében a leányvállalat mobiljairól is eltűntek a Google szolgáltatásai. Most …
Mobil
Idén márciusban debütált egy vadonatúj Qualcomm lapkakészlet, ami a Snapdragon 780G nevet viseli, és lényegében nem más, mint egy kicsit gyengített Qualcomm Snapdragon 888. Mostanában arról hallani, hogy ennek …
Mobil
A legújabb hírek szerint a OnePlus egy új okostelefon piacra dobását tervezi, amely a Nord CE néven debütálhat. A szóban forgó okostelefont korábban OnePlus Nord N1 5G néven emlegették a bennfentesek, …