A Nokia több mobilt is bejelentett

Most már hivatalos. A Nokia visszatért. Nem is akárhogy! Bizony, androidos színekben. Már gondolhattuk, hogy a finnek visszatérése sikersztori lesz, azonban ezt most meg is erősítették az MWC-n történt bejelentésükkel.

Az első fontos bejelentés egy igazán jó hír volt. A Nokia 6 rettentően nagy szenzáció volt Kínában. A rendeléseket is alig bírták teljesíteni. Úgy tűnik, még nagyobb fába vágták a fejszéjüket, hiszen ezentúl Európában is elérhető lesz a készülék. Valószínű, hogy ezen a tájon is nagy sikernek örvend majd.

Az egyik új jövevény a Nokia 5. Ez egy 5,2 colos HD kijelzővel ellátott modell. A házában egy Qalcomm Snapdragon 430 dolgozik. Az ára mindössze 189€ (kb. 57.000 Ft) A kistestvér pedig nem más, mint a Nokia 3. Ez egy belépő szintű készülék 5 colos HD kijelzővel és 8MP kamerákkal (elől-hátul). Ezen kívül az ára a kiemelkedő, mert csak 139€-ba (kb. 42.000 Ft) kerül.

A legnagyobb attrakciót pedig a bemutató legvégére tartogatták. Bizonyára olvastátok a szárnyra kelt híreket, miszerint kiadják a Nokia 3310 új, 2017-es kiadását. Megtartották a nyomógombos kivitelt, azonban dizájn tekintetében elég nagyot változott a régi legendás ős. A monokróm kijelzőt egy 2,4 colos QVGA panelre cserélték, ami állítólag rendkívül jól teljesít napfényben is. Az akksi cserélhető lesz, és 1200 mAh-s kapacitással bír. Már csak tradícióból is meg kellett tartaniuk a hosszú üzemidőt. Papíron 22 óra beszélgetési időt, és egy hónap készenléti időt bír a telep.

A készüléken microUSB csatlakozó és 3,5 mm-es Jack csatlakozó található. Ugyan a belső tárhely csak 16 MB mérető, de 32 GB-ig bővíthető microSD kártyával. Az operációs rendszer Nokia Series 30+ néven fut. Kapunk Bluetooth 3.0-t és 2MP-es kamerát LED-es villanóval. Mint az elvárható, a Snake is fut rajta, illetve megkapta a régi polifónikus Nokia csengőhangokat is. Négyféle szín közül választhatunk. Piros, sárga, kék és szürke színben is elérhető. Az első kettő fényes, a második kettő matt. Az ára csupán 49€  (kb 15.000 Ft) lesz, és globálisan megjelenik. Egyelőre többet nem tudunk, de amint kijön valami információ, mindenképpen megírjuk nektek!

 

Forrás: Napidroid (1) (2), PhoneArena

Szólj hozzá