Több érdekességet is tartogat számunka az idei Google I/O

Hamarosan elkezdődik a Google idei fejlesztői konferenciája, és idén is több bejelentéssel készülnek. Megmutatjuk nektek, hogy szerintünk melyek lesznek a legérdekesebb bejelentések.

A Google I/O mindig érdekes, hiszen nem csak a legfrissebb Android verziót mutatják be, de rezeken felül még szoftvereket, hardvereket és szolgáltatásokat is itt szoktak itt bejelenteni. A konferencia idén május 7-én indul, és május 9-én ér majd véget. Természetesen idén is élőben közvetítik majd a keynote-ot, de addig is nézzük, hogy idén szerintünk mik lesznek a legütősebb bejelentések.

  • Android Q

Az Android legfrissebb változata természetesen idén sem maradhat ki. Már több részlet is kiszivárgott az újításokról, ám bizonyára ezeken felül is tartogatnak számunkra néhány érdekességet, ráadásul a Google I/O után szokták kiadni az első publikus béta verziót. Az újdonságokról az alábbi linken olvashattak.

  • Google Stadia

A Google legújabb projektjéről már mi is beszámoltak nektek, amely a Google Stadia elnevezést kapta. A játékosokra fókuszáló streaming szolgáltatás forradalmi újításnak ígérkezik, hiszen felhő alapú élményt kínál majd. Mindössze egy előfizetésre és internetkapcsolatra lesz szükségünk, és már mehet is a játék. Saját kontrollert is fejlesztett hozzá a cég, maga a szolgáltatás pedig elérhető majd TV-n, számítógépen, tableten és telefonon egyaránt.

Rengeteg lehetőséget tartogat majd. Indulás előtt például elkezdjük a TV-n egy játékot, amit utána már a buszon folytatunk tovább a mobilunkon, így többé nem lesznek már helyhez kötve a játékosok. Kíváncsian várjuk, hogy milyen nagyobb cégeket sikerült maguk mögé állítani, és milyen játékok érkeznek az új platformra.

  • Google Pixel mobilok

A telefonbiznisz nem igazán jött be a cégnek, így most nem az 1000 dolláros szegmensben indulnak, hanem ezúttal olcsóbb mobilokat kapunk. A Google Pixel 3a és 3a XL a középkategóriába érkeznek, és a Snapdragon 670 mellett 4 GB memóriával lesznek ellátva. A dizájn eléggé rendhagyóra sikeredett, hiszen meglepően nagy kávákat kapunk.

Ennek ellenére persze még lehetnek szuper készülékek, hiszen ezekre évekig garantált a legfrissebb Android verzió, ráadásul nem maradt le a jack aljzat sem. Az áruk állítólag 400/480 dollár lesz, és kíváncsian várjuk az első teszteket, mert egy jó kamerával akár még közönség kedvencé is válhatnak.

Ez a három projekt ígérkezik egyelőre a legérdekesebbnek, persze elképzelhető, hogy a Google majd ezen felül is meglep minket valami érdekességgel. Hamarosan kiderül!

Forrás: AndroidAuthority

Szólj hozzá