Mobil
Az analóg zenehallgatás szerelmesei valószínűleg hatalmas bánattal konstatálják, hogy a legtöbb okostelefon gyártó újabban lefelejti a fülhallgató kimenetet készülékeiről. Nincs mit tenni, kénytelenek leszünk átszokni a vezeték nélküli megoldások alkalmazására, szerencsére már …
Konzol
A Microsoft és a Sony bizonyára egymásra fognak majd licitálni az elkövetkezendő hónapokban, hogy ezzel is több felhasználót próbáljanak a saját konzoljuk megvásárlására ösztönözni, és most éppen a Microsofton …
Mobil
Szinte már a napjára sem emlékszünk, hogy mikor bukkant fel az első pletyka az iPhone SE 2-ről, amelyet természetesen rengetegen várnak a kedvező árcédulája miatt, ám szerencsére már tényleg …
Mobil
Az otthon biztonsága mindennél előrébb való, talán csak az egészség lehet nála fontosabb. Amennyiben éppen okosotthon rendszert tervezünk kiépíteni mindenképpen fontoljuk meg bizonyos biztonsággal kapcsolatos eszközök beszerzését, vagy csak …
Tablet
Volt tavaly némi fellendülés a harmadik negyedévben, de összességében kimondható, hogy a nemzetközi tablet eladások csökkenő tendenciát mutattak 2019-ben. Az IDC elemzése szerint a táblagép piac 0,6 százalékkal zsugorodott …
Mobil
Teljesen nyílt titok, hogy miután a Samsung bemutatta második hajlítható kijelzős okostelefonját, az a feltett szándéka, hogy minél inkább elterjessze a flexibilis készülékeket. Nem sokkal azután, hogy leplezték a …
Mobil
Az elemzésekkel, statisztikával foglakozó IDC nemrégiben közzétett egy jelentést, amelyben a kínai okostelefon piac 2019-es állapotáról értekezik, valamint előrejelzést kínál az idei évre vonatkozólag. A dokumentáció szerint a tavalyi …
Mobil
A népszerű és megfizethető telefonokat magában foglaló Huawei Y széria most újabb mobillal gazdagodott, név szerint az Y7p-vel, ami egy vérbeli középkategóriás okostelefon korrekt jellemzőkkel, és természetesen barátságos árral. …
Mobil
Az elmúlt néhány hónapban volt néhány szivárogtatás, amelyeknek köszönhetően alkothattunk némi képet a Google érkezőfélben lévő középkategóriás Pixel telefonjáról, a 4a-ról. Most viszont a Google Pixel 5 XL tűnt fel a …
Konzol
Ahogy azt sejteni lehetett, a PlayStation nagyon erős hardverrel érkezik majd, ám ennek sajnos az egyik nagy hátránya, hogy az előállítása sem olcsó, ez pedig még Sony-nak is komoly …
Mobil
Az 5G lehet az idei év egyik legnagyobb húzófunkciója a csúcsmobilok esetében, emiatt pedig az Apple is komolyan veszi az újítást, és bár tavaly még nem adott ki 5G …
Egyéb
Kissé titokzatosra sikerült a gyártó által kiküldött meghívó, így egyelőre csak a rajta elhelyezett motívumokból találgathatunk, hogy mit is fognak majd bemutatni ezen az eseményen. Sajnos a koronavírus továbbra …
Otthon
A mai napon nem csupán zászlóshajó okostelefonjait (Xiaomi Mi 10 és Mi 10 Pro) leplezte le a kínai Xiaomi, hanem számos egyéb termeket is, melyek közül kiemelkedik a Xiaomi AIoT …
Mobil
A Galaxy S20 szériával együtt debütált a dél-koreai gyártó legfrissebb hajlítható mobilja, amely a klasszikus flipes készülékek modernizált változatának tekinthető, ám elég borsos árcédulát kapott. A Galaxy Z Flip …