Mobil hírek
Mobil
Szerencsére még nem minden gyártó állt át a notch-ra, és cikkünk alanya is inkább marad a tavalyi év egyik legnépszerűbb dizájnjánál, és remekül fest. A Bluboo D5 Pro mobilja egész tenyérbeillő méretet …
Mobil
A kínai gyártónak már most is többféle terméke áll rendelkezésre az zene szerelmeseinek, és most két új termék is érkezik, amik mikrofonnal is rendelkeznek, ráadásul nem is drágák. Az első a …
Mobil
Az Apple bejelentette, hogy kiadják a tavaly megjelent iPhone 8 és iPhone 8 Plus piros színű változatát, amely már a héten kapható lesz. A mobilok csak a színükben térnek majd el …
Mobil
Úgy tűnik, hogy az Apple is hajlított kijelzős mobilt adna ki a közeljövőben, ami az Galaxy S szériához hasonlóan az éleinél is kerekítéssel rendelkezik majd, de ez még nem minden. …
Mobil
Az LG szabadalmaztatott egy összecsukható telefont, amely dupla kijelzővel rendelkezik, ráadásul akkumulátorból és jack csatlakozóból is kettő kerülne bele. Még 2016-ban nyújtott be az LG egy szabadalmat egy olyan …
Mobil
A középkategóriát célozza meg az itthon oly közkedvelt gyártó új készüléke, a Huawei P Smart, ami az 5.65 colos kijelző ellenére egész kompakt mérettel rendelkezik. Egész jó irányba indult …
Mobil
A nyaralások és kirándulások elengedhetetlen kelléke egy megfelelő kamera, amelynek segítségével később is átélhetitek az élményt, és ehhez nyújt segítséget cikkünk alanya is. A ThiEYE T5 Edge akciókamera vetélytársa lehet a drágább típusoknak is, …
Mobil
A Huawei bemutatta a Honor 7A-t, amit a gyártó a View 10 képmására alkotott meg. A belépő kategóriás készülékek ráadásul egész korrekt árazást kaptak. A készülék 18:9-es, 5.7 inches, …
Mobil
Hamarosan érkezik az LG legújabb készüléke, és némi kiszivárogtatásnak hála, már most megtekinthetjük, hogy hogyan is fog ez kinézni. Persze a G7 elnevezés még nem biztos, mert volt szó …
Mobil
Ki ne emlékezne a Tamagochi őrületre, amely a 90-es évek végén söpört végig a világon. Most megint visszaérnek mindennapjainkba, csak immáron a modern kornak megfelelő köntösben teszik mindezt, ráadásul …
Mobil
Egy videó járja be az internetet, amely tanulsággal szolgál mindenki számára, hiszen egy éjszakára töltőn hagyott laptop akkumulátora gyulladt ki. A lítium-ion akkumulátorok szerves részét képezik mindennapjainknak, hiszen a …
Mobil
Dagad a botrány a legnépszerűbb közösségi portál körül, és rengetegen csatlakoznak a mozgalomhoz, ami a felhasználói fiókok törlésére ösztönöz. Zuchenbergéknek bizonyára főhet a feje, mivel az utóbbi időben többször …
Mobil
Érdekes marketing fogásokat alkalmaz a kínai gyártó, mivel először néhány képet adtak ki, majd Van Gogh stílusú festményekkel jöttek, most pedig egy érkező film bemutatójával vágtak össze reklámot. A Xiaomi Mi Mix 2S-et …
Mobil
Az Android P fejlesztői környezetében érdekes dolgot találtak, miszerint meglesz határozva egy minimum API verzió, amely ha nem teljesül, akkor az adott program nem fog elindulni. Az Android P-nél a …