Mobil
Az iPhone 12-es mobilok mind külsőleg, mind pedig hardveres téren komoly ráncfelvarráson estek át, ám ennek ellenére nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen a korai tesztek egy eléggé aggasztó problémára …
Mobil
A HMD Global nem hagyja feledésbe veszni a régi vágású mobilokat, és ezúttal is két régebbi mobilt élesztettek fel, amelyet kissé modernizálva dobnak majd piacra. A HMD Global előszeretettel …
Tablet
Újabb nap, újabb kedvezményes termékek, ezúttal tabletekkel a főszerepben. Sokan úgy vélik ezeknek a cuccoknak már fakereszt, de azért az iPad eladások és azok, akik már évek óta lelkesen …
Mobil
Mostanra már több szaklap is letesztelte az Apple új kompakt mobilját, és egyöntetűen állítják, hogy komoly gondok vannak az üzemidővel, és bizony az egynapos üzemidő elérése is gondot okozhat …
Mobil
Annak apropóján, hogy most akciós áron kapható a GearBest oldalán a Xiaomi alá tartozó Poco brand X3 modellje – nagyon klassz középkategóriás okostelefon – röviden be fogjuk mutatni a …
Mobil
Az új brand azonban nem igazán a tömegtermékekre megy majd rá, hanem inkább csak a tehetősek hóbortjait igyekszik kiszolgálni a nemkicsit túlárazott készülékeivel. Bizonyára sokan emlékeznek még a Vertu …
Mobil
Habár a Xiaomi Mi 10 Ultra által támogatott 120 wattos töltés sem piskóta, a kínai gyártó emelni szándékozik a tétet. A szupergyors töltés egy 4500 mAh kapacitású telepet nagyjából …
TV
Akik rendszeresen olvassák cikkeinket és termékajánlóinkat már nem először hallanak a Mecool termékeiről, jelen sorok írója is nagy elégedettséggel használja az egyik TV-okosítójukat, a KM3-mat. A GearBest jóvoltából most …
Mobil
Sokak szerint nem igazán volt értelme piacra dobni a Samsung Galaxy Note 20 készüléket, legalábbis az Ultra variáns mellett egyáltalán nem tűnik jó ajánlatának a mobil. A rossz nyelvek …
Mobil
Mivel a hírek szerint a Samsung előrehozta a Galaxy S21 széria megjelenését januárra, így nem véletlen hogy folyamatosan érkeznek az információk ezzel kapcsolatban, és most éppen az Ultra változat …
Egyéb
Az eMAG online áruháza immáron hetedik alkalommal fogja megrendezni magyarországi Black Friday akcióját, amely rengeteg vásárlót és érdeklődőt vonz. Valószínűleg idén is hatalmas nyüzsgés lesz náluk, számos remek akcióval, …
Egyéb
Már számtalanszor meg és leírtuk, mi haszna a háromdimenziós nyomtatóknak, ezzel most is nem húznánk az időt. A GearBest webáruháza ezeket a gépeket is akciósan kínálja egy darabig, így …
Egyéb
A Sony mostanság nem igazán számít a mobilos iparág húzónevének, így teljesen természetes ha más irányba is megpróbálnak nyitni, és mivel mobilos kamerában jól állnak, így adta magát a …
Egyéb
Hamarosan megkezdődnek az óriási novemberi leárazások, amelyeket a Black Friday ünnepe köré szerveznek a kereskedők. Az Extreme Digital idén sem marad ki az őrületből, csapatuk már gőzerővel szervezi a …