Konzol
A korábbi információk igaznak bizonyultak, hiszen a Sony most hivatalosan is megerősített, hogy napokon belül egy, a PlayStation 5-tel kapcsolatos bemutatót tartanak majd. A Sony Interactive Entertainment elnöke, Jim …
Notebook
Hazai webáruházak és számítástechnikai szaküzletek kínálatában ugyan lehet találni 100000 ft alatt értékelhető laptopot, de azok általában valamilyen használt konstrukciók, vagy ha egy új gépről van szó, akkor általában …
Mobil
A Sammobile csapata érdekes felfedést tett, miután utánajárt egy képnek, amin a dél-koreai vállalat egy akkumulátora látható, amely különbözik a mostani mobilokban található telepektől. Bizonyára sokan emlékeznek még azokra …
Mobil
Sajnos amire már számítani lehetett, azt a legfrissebb előrejelzések beigazolják, és a vírus okozta helyzet miatt komoly csúszással kaphatjuk meg az iPhone 12-es szériát. Rendszerint szeptember közepén esedékes az …
Mobil
Közeledik a Galaxy Note következő generációjának bemutatója, így szokás szerint elkezdtek szállingózni az infók róla, ráadásul néhány rendelt kép is felbukkant az interneten. Ezúttal is OneLeaks szállította a videót, …
Egyéb
Az Apple egy kiváló terméket le az asztalra, amikor megálmodta saját vezeték nélküli fülhallgatóját, és persze azt később számos gyártó lemásolta, vagy használta fel inspiráció gyanánt. A Xiaomi is …
Wear
A folyamatos szivárgásokból ítélve bizonyára már mindenki sejti, hogy egyre közelebb van a Xiaomi Mi Band széria legújabb tagjának megjelenése, és végre képeken is megtekinthetjük az okoskarkötőt. Néhány nappal …
Egyéb
A koronavírus miatt a legtöbb idei rendezvény elmarad, ám a a legfrissebb hírek alapján a 2020-as IFA nem tartozik majd ezek közé, és a rendezők már a lebonyolítás részleteit …
Mobil
Újabb frissítés érkeett a Samsung legújabb csúcsmobiljaihoz, amelyben végre javítják a gyengélkedő kamerákat, és az S20 Ultra esetében állítólag a közeli képek készítésének problémáját is orvosolja. A Samsung Galaxy …
Egyéb
A Razer neve főleg a gamerek köreiben cseng jól, hiszen a nekik szánt perifériákkal hódították meg a világot. A most bejelentett füles viszont már csak nem nekik szól, hanem …
Egyéb
Gondolkoztál már azon, hogyan is mutatna egy 65, 75 colos vagy esetleg egy még nagyobb TV a szobádban? A Sony új alkalmazásával már nincs szükség a képzelőerődre, mivel mostantól …
Egyéb
Akik már egy kicsit profibb módon űzik a telefonos fényképezést, videózást, biztosan hallottak már a gimbalok, vagy magyarosabban kamerastabilizátorok hasznosságáról, hiszen ezeknek köszönhetően némileg kiküszöbölhető a kéz remegése, illetve …
Mobil
Fejhallgatókból sosem elég, hiszen a segítségükkel a zene mindig velünk lehet, de azt kevesebben tudják, hogy egy ilyen eszköz akár kenyerkereső eszköz is lehet. A lentebb rövid ismertetésre kerülő …
Mobil
Az Opponak egy nagyon komoly partneri szerződést sikerült tető alá hoznia, amellyel gyakorlatilag kimutatták, hogy szeretnék komolyabban megvetni a lábukat Európában is, amely remek hír, hiszen szuper mobilokat találhatunk …