Mobil
Az Umidigi A7 Pro egy középkategóriás okostelefon, ami méltó konkurenciája lehet a Redmi és az Oppo olcsó ár-érték bajnok telefonjainak, a jelenlegi akció pedig most sokkal vonzóbbá is teszi …
Mobil
Ha emlékeztek tavaly év elején a Xiaomi prezentált egy villámgyors töltési metódust, ami 100 wattos teljesítménnyel dolgozott, ami aztán idén februárban is feljött említés szintjén a kínai gyártó részéről. …
Jármű
Minden autóban jól jön valamilyen médialejátszó eszköz, hiszen hosszú kilométerek jobban telnek a zene mellett. Az iMars 7023B multimédia lejátszó ennél jóval többet tud, hiszen lényegében egy 7 colos …
Tablet
Az Apple mellett mostanra már szinte csak a Samsung gyárt komoly tableteket, és ezúttal egy igazi bestiát kapunk majd, amely minden téren kiemelkedőnek ígérkezik. A Galaxy Tab S7+ valamikor …
TV
Az Nvidia játékos szolgáltatása ezidáig kizárólag a Shield platformjukra volt elérhető, ám ez a jövőben megváltozik majd, és jóval több felhasználó férhet majd hozzá ehhez. Szuper hírrel lepte meg …
Mobil
Az elmúlt napok bővelkednek izgalomban, hiszen végre bemutatták hivatalosan is a Playstation 5-öt, illetve kaphattunk egy ízelítőt abból, mire lehet számítani az új generációs konzoltól. Persze nem csupán a …
Konzol
A tegnapi nap nagyon eseménydúsan telt a konzolrajongók számára, hiszen nem csak a Sony következő konzoljának ára szivárgott ki az Amazonnak köszönhetően, ha nem a gyártó rendezvényén végre megismerhettük …
Konzol
A Sony végül eltolta a játékokat bemutató sajtóeseményét, amely így a mai napon kerül megrendezésre, ám az egyik legfontosabb infó már is kikerült, hiszen az egyik legnagyobb webáruház kínálatában …
Wear
Végre hivatalosan is debütált a sokak által várt Xiaomi Mi Band 5, ami feszegeti egy okoskarkötő határait, és számos klassz új funkcióval, illetve a régi lehetőségek fejlesztett változatával az …
Egyéb
Az alábbiakban egy személyi nyomkövető rövid bemutatása következik, amely rendelkezik saját GPS modullal, kamerával, telefonhívás funkcióval, SOS gombbal, hogy akkor is vigyázni tudjunk szeretteinkre, amikor nincsenek a közelünkben. A …
Mobil
A Redmi Note 9 széria után végül a sima Redmi is megérkezett, és ahogy arra számítani lehetett, ezúttal sem szálltak el az árcédulával, és korrekt áron szerezhető majd be …
Otthon
Az olvasóink számára vélhetően nem ismeretlen a Xiaomi Viomi sorozata, amely kiváló robotporszívókat foglal magában, ezek közös jellemzője a felsőkategóriás felszereltség, ugyanakkor az árazásuk messze nem olyan veszélyes, mint …
Wear
A Bakeey Mi5 okosóra csupán pár ezer forintos áron rendelhető, ennek ellenére mégis beépített hangszórót, mikrofont, Bluetooth 5.0 modemet, pulzusmérést, lépésszámlálót, véroxigénszint mérést, egy rakat sport üzemmódot, valamint modern, …
TV
Egyre jobbak a különböző TV-k beépített hangrendszerei, de már csak a méretekből kifolyólag sem lehetséges igazán telt, öblös hangot kicsikarni egy vékony “lapostévéből”. Erre jelenthet megoldást egy soundbar, és …