Mobil
Nemrég debütált a Xiaomi Mi 10 Ultra, ami egy rakat klassz hardveres és szoftveres tulajdonsággal bír, előbbiek közül az egyik legdurvább a 120 wattos töltés. Mivel a készülék egyelőre …
Wear
A Gocomma Mi5 elképesztően olcsón, mindössze 19,99 dollárért rendelhető a GearBest webáruházából ám ennek ellenére rendelkezik saját beépített mikrofonnal és hangszóróval, így tudunk vele hívásokat indítani és fogadni – …
Mobil
Sokan örültek a Nord megjelenésének, hiszen mostanra már a OnePlus csúcsmobiljaiért is komoly összeget kell fizetni, és most nagyon úgy tűnik, hogy az alsókategóriában is szerencsét próbál a gyártó. …
Jármű
A kuponos akciók böngészése közben bukkantam erre az elektromos biciklire, ami már azzal szimpatikussá vált a szememben, hogy képes elviselni a 120 kg-os embereket a nyergében, ám miután végignéztem …
Konzol
Amire számítottunk, az sajnos beigazolódni látszik, és minden bizonnyal csak limitált mennyiségben kerül majd piacra a PS5, ennek ellenére meglepő, hogy a Sony milyen furcsa akcióval állt elő az …
Mobil
Valószínűleg sokan lettek csalódottak miután kiderült, hogy a Xiaomi Mi 10 Ultra nem jut ki a Kínai Népköztársaság határai közül, és a globális piac vásárlói nem tehetik rá kezüket. …
Mobil
Az árát nem számítva szinte mindenki odáig és vissza van a Samsung Galaxy Note 20 Ultra-ért, az alapmodell viszont már kevésbé nyűgözi le a népeket. Ez mondjuk érthető, hiszen …
Egyéb
A mai GearBest válogatásban elsősorban a háztartási termékek lesznek főszerepben, ugyanakkor van egy nagyon jó kuponos akciónk a OnePlus Nord 5G-hez, ami most az egyik legvagányabb középkategóriás vassal felszerelt, …
Mobil
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy hamarosan bemutatkozik a Sony Xperia 5 II, ám végre a bemutató időpontja is ismert, melyet maga a gyártó árult el. A Sony …
Wear
Az okosórák világában sem történik mostanában igazán nagy áttörés, legalábbis ami a formaterveket illeti, a különböző ázsiai gyártók vagy az Apple vagy a Samsung termékeit igyekeznek hol ügyesebben, hol …
Mobil
Egy vadonatúj okostelefont mutatott be a kínai Vivo, ami az S1 Prime nevet viseli, és a 285 dolláros árcédula mellé nagyon korrekt középkategóriás jellemzőket tud felvonultatni, ezek között szerepel …
Mobil
A korábban már bemutatott Asus ROG Phone 3 mellé végre érkezett egy hagyományosabb zászlóshajó a tajvani gyártó jóvoltából, vagyis kapásból kett,ő hiszen végre hivatalos a Zenfone 7 és Pro …
Mobil
Minden jel arra utalt, hogy az idei iPhone 12 Pro széria már a legújabb trend szerinti 120 Hz-es kijelzővel érkezik majd, ám a legfrissebb hír szerint ez meghiúsult, mivel …
Mobil
A Samsung Galaxy Note 20 Ultrán debütált a Gorilla Glass legújabb generációja, és bár a karcokkal való ellenállás terén nem igazán történt előrelépés, a törésteszten már sokkal jobban teljesít …