Mobil hírek
Mobil
Az Apple a mai nap folyamán közzétette fejlesztők számára a legújabb iOS béta verziókat ( iOS 10.3, watchOS 3.2, tvOS 10.2). Az iOS ezen verziója egy új funkcióval bővült, …
Mobil
A bejelentés alapján a Samsung Galaxy S8 és S8+ esetében vesz először búcsút a cég a fizikai navigációs billentyűktől. A legfrissebb kép nemrég látott napvilágot, ahol ez valóban igazolódni …
Mobil
A nagy mobilgyártó vállalatok nem nagyon szeretnek idő előtt nyilatkozni a megjelenő csúcskészülékekről. Azonban néha kivételt tesznek, mind például most az LG. Mindenki tűkön ülve várja a már az …
Mobil
Az biztos, hogy nagy sajtóvisszhang volt a Note 7 körül, de ezt most megismételheti a Samsung, hiszen a készülék újbóli árusítása került kilátásba. Egy koreai outlet (Hankyung) elmondása szerint …
Mobil
A leleplezés előtt az iPhone rengeteg formai változáson, tesztelésen és szállításon megy keresztül az Apple főhadiszállása és a kínai gyártó partnerek között. Általában ezekben az időszakokban kerülnek ki nem …
Mobil
Az utóbbi két évben, nem igazán szerepelt jól a Xiaomi. A kínai cég nagyon lassan tudott gyarapodni, és vissza is csúszott hazai pályán a mobilgyártók között a negyedik helyre …
Mobil
Nem biztos, hogy ismerősen cseng az Oppo neve kis hazánkban, azonban Kínában az egyik vezető mobilgyártó cég. Viszont idén nagy dobással készülnek,hogy a világ megismerhesse őket a barcelonai MWC …
Mobil
A két éve megjelent NuAns nem hozott osztatlan sikert a Windowsos mivolta miatt, ezen próbál meg most változtatni a gyártó egy új készülékkel, a Nuans Neo Reloaded-del. A készüléken …
Mobil
Az Asus a híres Zenfone szériájának új tagját mutatja be a hónap végén mely az Asus Zenfone 3 Go névre hallgat majd és a belépő szinten szeretne versenyezni a …
Mobil
Az iPhone a tesztek alapján elég jól tejesít a véletlenszerű leejtések által bekövetkezett képernyő betörések kapcsán, főleg az újabb készülékek. Azonban lássuk be, bármennyire is vigyázol a kis kedvencedre, …
Mobil
Mind a Samsung Galaxy S8, mind az LG G6 tekintetében nagy titkolózásba ütközünk. A két csúcskészülék vitathatatlanul az első negyedév legnagyobb durranásainak számítanak. Szerencsére annak ellenére, hogy a gyártók …
Mobil
Egy új készülék tűnt fel a napokban a Sony háza táján, ami nem tulajdonságival hívja fel magára a figyelmet, hanem a szokatlan névválasztással. Ennél sokkal többet egyenlőre nem tudunk …
Mobil
A Samsung legújabb zászlóshajója már csak egy karnyújtásnyira van. Az előző évi Note 7 akkumulátor fiaskó miatt nem csak a többi gyártóval szemben kell majd bizonyítania a cégnek, hanem …
Mobil
Minden nap egyre közelebb kerülünk a teljes leleplezéshez, ami majd február 26-án fog megtörténni. A puzzle újabb darabkájaként kiderül, hogy a készülék akkumulátorának kapacitása “több mint 3,200 mAh” lesz. …