Richárd Archive
Mobil
A tavaly kirobbant koronavírus járvány a világgazdaság semelyik szektorának nem tett jót, és kihatással volt, illetve van az okostelefonos piacra is. A nehézségek ellenére az IDC nevű piackutató és …
Játék
Minden szentnek egy kicsit maga felé hajlik a keze, de mivel tudom, hogy nem csak én rajongok a Dragon Quest sorozatért, gondoltam másokat is érdekelni fog a most következő …
Kiegészítő
Az Oppo három vadonatúj okostelefon mellett – amelyek a Reno 6 szériát alkotják -, bejelentett egy vadonatúj TWS fülhallgatót is, amely az Enco Free 2 nevet kapta a keresztségben. …
Konzol
Talan négy év után még korai lenne nyugdíjba küldeni a Nintendo hibrid konzolját a Switch-et, de a legfrissebb hírek szerint erre hamarosan sor kerülhet. A Bloomberg értesülései szerint valamikor …
Mobil
Korábban már lehetett hallani erről, de most már hivatalosan is megjelent Európában az első Realme Narzo szériás okostelefon, a Narzo 30 5G. A mobil igazából teljesen megegyezik a korábbi …
Mobil
Az Umidigi A11 nagyon olcsón, most akár 30 ezer forint alatt is megvásárolható, ám a kedvező ára ellenére egy nagyon jól használható és remekül felszerelt készülékről van szó. Az …
Jármű
Nem csupán városon belüli cirkálás, de durvább terepeken való közlekedés esetén is kiválóan helytáll a Bezior S1 elektromos roller. Az elektromos jármű képes 120 kg-os felhasználókat szállítani, maximális sebessége …
Mobil
A HMD Global égisze alatt működő Nokia nem kifejezetten az akkubajnok telefonokkal lett híres, de azért ott van a Nokia G10 és a G20, amelyek belsejében 5050 mAh kapacitású …
Mobil
A LetsGoDigital nemrégiben előásott egy szabadalmi bejelentést amely szerint a Xiaomi egy moduláris okostelefon koncepcióját dédelgeti a színfalak mögött. Nem ez az első alkalom, hogy egy gyártó ilyen ötleten dolgoztatja …
Mobil
Idén márciusban debütált egy vadonatúj Qualcomm lapkakészlet, ami a Snapdragon 780G nevet viseli, és lényegében nem más, mint egy kicsit gyengített Qualcomm Snapdragon 888. Mostanában arról hallani, hogy ennek …
Mobil
A legújabb hírek szerint a OnePlus egy új okostelefon piacra dobását tervezi, amely a Nord CE néven debütálhat. A szóban forgó okostelefont korábban OnePlus Nord N1 5G néven emlegették a bennfentesek, …
Mobil
Valószínűleg te sem gondolsz túl sokat egy 30 ezer forint alatti telefonról, de a Doogee X96 Pro meg fog lepni. A készülék most előrendelési akcióban mindössze 89,99 dollárért, vagyis …
Mobil
Egyelőre nem túl sok olyan okostelefon van, ami felkínálja a kijelző mögé szerelt képrögzítő egységek technológiáját, de idővel a nagyobb gyártók is piacra dobnak majd mobilokat ezzel a megoldással. A …
Mobil
Hosszú várakozást követően végre hivatalosan is debütált a Poco M3 Pro 5G, ami a korábban érkezett alapmodellhez képest sokkal gyorsabb rendszer működést, folyamatosabb megjelenítést, valamint nem mellesleg megújult, rendkívül …