Egyéb hírek
Egyéb
Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend a felhő-alapú adattárolás. Nincs min meglepődni, hiszen ez az új technika igencsak hasznos, és szinte minden szolgáltatónál van néhány ingyenes gigabájtnyi szabad helyünk. Ezzel …
Egyéb
A cím talán nem is olyan meglepő, hiszen az almás vállalatóriás akit csak lehet, mindenkit beperel. Talán valamennyien azt gondolhattuk, hogy a már-már szabadalmi trollnak is kikiáltható Apple lassan …
Egyéb
Donald Trump több szempontból is különleges elnök. Hallani lehetett róla, hogy például ő az első a kormányfők közül, akinek “minőségi visszalépés” a fehér házba való beköltözés, hiszen az ő …
Egyéb
A Waze-t sokan ismerik, és használják is. Ez egy közösség alapú térkép, avagy navigáció. Az autósok tudják egymást segíteni már csak azzal is, hogy bekapcsolják, hiszen értékes forgalomadatokat osztanak …
Egyéb
A céltudatos kerékpárosok vagy tudják fejből az útvonalat, vagy rárögzítik a telefonjukat a kormányra, és azon nézik, hogy merre kell menniük. A BeeLine azonban kihívás elé állít bármilyen rutinos …
Egyéb
Biztosan mindenki hallotta már a szentbeszédet, hogy nem szabad hangosan hallgatni a zenét az autóban, mert balesetveszélyes. Lehet valóságalapja, de Svédországban már tesztelik a technológiát, hogy hogyan hallgathasd maximum …
Egyéb
Okostelefon, önvezető autó, intelligens háztartási gépek: néha csak kapkodjuk a fejünket, ha a hétköznapi technológiák fejlődéséről van szó. Ma már nem csak a telefonunk, de a lakásunk is lehet …
Egyéb
A tavalyi évet az Android alkalmazások kategóriában messzemenően a Facebook tulajdonában lévő applikációk vezették, méghozzá toronymagasan. A felmérés összehasonlította a 2015-ös és 2016-os évet bevétel szempontjából is. A növekedés …
Egyéb
Vannak kedvenc videósaid? Mostantól támogathatod őket az élő közvetítéseik közben a Super Chat funkció segítségével. Egyelőre még csak korlátozott számú országban elérhető, azonban a lista január utolsó napjától 40 taggal …
Egyéb
Bizonyára ti is utáljátok a YouTube videók elején a csak másodpercek eltelte után átléphető reklámokat. Van egy jó hírünk, de sajnos egy rossz is. A jó az, hogy Mark …
Egyéb
A Kingston még 2013-ban mutatta be a világ első 1 TB-os pendrive-ját, és most a CES-en tovább emelte a tétet egy 2 terabájtos, azaz 2000 gigabájtos megoldással. A most bemutatott …
Egyéb
Egy a felhasználók többsége számára kevésbé szimpatikus hadjáratba fogott a Facebook: komolyan felléptek az egyik legnagyobb torrentoldal ellen. A TorrentFreak beszámolója szerint a közösségi oldal már másodszorra törölte le …
Egyéb
Sokan vannak, akik biztonsági okokból leragasztják a laptopjuk kameráját, mert hát sosem lehet tudni, hogy éppen ki akar megfigyelni minket. Az ellentábor pedig csak legyint, hogy ez butaság, nem …
Egyéb
Az Apple boltjaiban hatalmas értékű áru található, már egy-egy készülék is százezer forintos nagyságrendű, éppen ezért komolyan védik az üzleteket. Két amerikai tolvaj azonban egy nagyon egyszerű trükkel játszotta ki …